Zsuzsi és Orsi

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

16 évesen /egy kedves tanárunk jóvoltából/ olyan világba csöppentünk, amit még akkor jóformán nem is értettünk. Majd felnőve - merthogy hiányzott ez a varázslatos mesevilág - önállósodtunk, és 2006 decemberében összeállítottuk első gyermekműsorunkat Zsuzsi & Orsi Zenei Produkció név alatt. Sikereinken fellelkesedve folytattuk az új műsorok összeállítását. Sok helyen megfordultunk, kisebb-nagyobb óvodákban, iskolákban, majd egyre nevesebb rendezvényekre jutottunk el. /Váci Világi Vigalom, Adventi Hetek, Pest Megyei Önkormányzati Napok, Balatoni Játszadalom, ... stb./ Szeretnénk dalainkkal minél több gyermekhez eljutni továbbra is, és megajándékozni őket egy kis önfeledt kikapcsolódással ebben a rohanó világban. Műsoraink interaktívak, főszereplői a mesék világában természetesen a gyerekek. Mivel minden gyerkőc szeret játszani, énekelni, táncolni és a színpadon szerepelni a műsorunkba bevonjuk valamennyi kis jelenlévőt. Játékra, kis vonatozásra, mulatságos tornára, táncra invitáljuk őket. Szereplésüket és bátorságukat mindig jutalmazzuk cukorkával, lufival és egyéb ötletes kis meglepetésekkel. A tavaszváró, Gyermeknapi, Őszköszöntő műsorunk ugyanúgy, mint a Mikulás és karácsonyi összeállításunk kimondottan a közelgő ünnepekhez, az aktuális évszakhoz kapcsolódik sok-sok ismert dallammal és játékkal. Különleges kéréseknek is igyekszünk eleget tenni, így tettünk akkor is amikor Walt Disney mesék dalaiból álló műsorunkat állítottuk össze. Az örökzöld dallamok világában is otthon vagyunk, ez hozta magával az ötletet a felnőtt műsor összeállítására. Nosztalgia műsorainkat a 60-as, 70-es, 80-as évek slágereiből állítjuk össze igény szerint, néhol fűszerezve egy kis sramlival és operett dalokkal. Így eljutottunk már sok Falunapi rendezvényre, bálokba, esküvőkre és nyugdíjas napra is. Műsoraink időtartama általában 50-60 perc, természetesen egyéb igényeket figyelembe véve változó lehet.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 4.