Zsike és Gabó bohóc

Vissza

Anyukám elmondása szerint már óvodás koromban is nagyon foglalkoztatott a zene. Szécsi Pál nagyszerű slágerét a Karolinát énekeltem nap mint nap. Az Általános iskolában Bartos Ferenc énektanár fedezte fel a hangomat. Bartos Ferenc felkészítésével, segítségével számos Ki Mit Tud? –on vettem részt. Az első igazi fellépésem 15 éves koromban volt. A csepeli Radnóti Művelődési házban kezdődött minden. Itt minden szombaton a Sipos zenekar játszott. Az egyik szünetben oda merészkedtem a zenekarhoz és megkérdeztem, hogy elénekelhetnék – e pár dalt. A zenekar örömmel fogadta a kérésemet. A fellépés után a zenekartól még gázsit is kaptam, amit nem nagyon akartam elfogadni, hiszen én nem ezért léptem fel. A szereplésem olyan jól sikerült, hogy a következő években állandó meghívott vendége lettem a Sipos zenekarnak. A Középiskolában a Gólyabálon Neoton dalokat énekeltem. 19 évesen már Előadóművészi Oklevéllel rendelkeztem. Sík Olga néni után Horváth Eszter tanárnőnél folytattam a tanulmányaimat. Számos luxushajón, hotelben, szórakozóhelyen léptem fel. 1995 –ben a Kincses Színház tagja lettem. A színház gyermek és felnőtt műsorok szervezésével foglalkozott. Itt született meg Zsike bohóc. Ettől kezdve már nem csak felnőtt, hanem gyerekműsorokban is részt vettem. 1997 –ben a Kifutó című műsorra jelentkeztem. Megnyertem egy elődöntot, de a középdöntőben sajnos kiestem. Jelenleg több zenekarral is dolgozom. ( Thomastik zenekar, Clips Band, Budapest Ragtime Band , Atlantis zenekar) 3 éve dolgozom együtt Gabó bohóccal, aki nem csak bohóckodik, de gitározik, szintetizátorozik, és jókat mókázik a gyerekekkel. Gyermek műsorainkban számos közismert és saját dal csendül fel. A zene mellett sok játék, ajándék vár a gyerekekre. Gabó bohóccal közösen írjuk a gyermek, illetve felnőtt dalokat. Számos meghívásnak tettünk már eleget.(Művelodési Házak, Majális, Születésnapi partik, Hajós rendezvények, Utcabál, Óvodai bulik, Nyílt napi rendezvények, Céges rendezvények, …) Elérkezettnek láttuk az időt hogy végre megszülessen Zsike Bohóc és Gabó Bohóc közös honlapja. Köszönjük, hogy Ön is megtekintette honlapunkat. Reméljük személyesen is találkozhatunk.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2018. június 22.