Zagyva Banda

Vissza

2002-ben alapított minket Unger Balázs és Rónai Zoli Turán, a zeneiskola népzenét tanuló növendékeiből. Székhelyül kineveztük a művház kistermét, ahol a selyem csárdás eszeveszett gyakorlásába kezdtünk... Pályafutásunk egyik fontos állomása volt, amikor elkezdtük kísérni a Jászfényszarun működő Iglice táncegyüttest. Azóta is szívesen kísérjük őket és nagy örömmel veszünk részt nyári táboraikban. 2003-tól a Váci Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdtük meg középiskolai tanulmányainkat. Itt sok időnk és lehetőségünk volt a tanulásra és az együtt muzsikálásra.

A zenekar a jelenlegi felállásban 2005 óta muzsikál együtt. Tagjai:

Liska Vera - Ének
Boda Gellért - Hegedű
Mucsinyi Dániel - Klarinét, furulyák
Tóth Sebestyén - Cimbalom, dob
Szabó András - Brácsa, koboz
Boda Márton – Nagybőgő

Célunk a Kárpát-medence zenéinek megőrzése, ápolása, valamint népszerűsítése és továbbadása. 2002-ben az Országos Zeneiskolák Versenyén Gödöllőn nívódíjat kaptunk.
2003-ban és 2004-ben részt vettünk a Vas Lajos Népzenei Verseny döntőjében, ahol aranyfokozatot értünk el.
A Magyar Rádió Népzenei Versenyén Bonyhádon 2004-ben Nívódíjat, majd 2006-ban Kiemelt Nívódíjat kaptunk. 2004 óta működik Zagyva Kocsma néven klubbunk Turán.   Havi rendszerességel rendezzük meg, szórakozást nyújtva a környék néptánc- és népzenekedvelőinek. Szerencsénk volt már vendégül látni fantasztikus zenészeket, mint például az abaújszinai Potta Géza bácsit, vagy a turai Szénási Tibi bácsit, akik fantasztikus hangulatot teremtettek.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 4.