Wattamen

Vissza

Weboldal: www.wattamen.hu/index.php?page=egyuttes

Engedjetek meg egy rövid bemutatkozót. Csepeli srácok vagyunk, a zene és a humor hozzátartozik az életünkhöz, ezért 2005-ben elhatároztuk, hogy alapítunk egy együttest lesz, ami lesz alapon. Előtte is műveltük már hobby szinten, próbálgattuk a szárnyainkat, de komolyabban 2006 februárjában kezdtünk el zenélni, amikor először vonultunk stúdióba, s elkészítettük első felvételünket, a Sárkány című dalt. Bíztunk benne, hogy esetleg lesznek olyanok, akiknek ha csak néhány percig is, de vidámságot tudunk okozni dalainkkal, s ebben a mai világban egy kis mosolyt tudunk csalni azok arcára, akik szeretik az ilyesmi stílust. 2007 elején felfedeztük egymást a legszebb hangú lánnyal, akit valaha is hallottunk, így innentől kezdve az együttes háromtagúra bővült, s ezzel elkezdtünk nyitni a hip-hop (vagy nevezzük bárminek) műfajon belül, s repertoárunk is kiszélesedett. Már nem csak mókás, hanem kicsit diszkósabb, táncolhatóbb, illetve komolyabb hangvételű dalokat is elkezdtünk gyártani, kinek örömére, kinek pedig örömére. Mi ezek vagyunk. Olyan számokat fogunk csinálni, ami éppen jön, ahogy épp úgy érezzük, hogy jönnie kell, mert pont ezért vagyunk Wattamen, és nem szeretnénk, ha beskatulyáznának minket egyféle kategóriába, de főleg azt nem, hogy bárki is megmondja, milyen zenét csináljunk és milyet ne. De aki egyszer elkapta az igazi wattafeeling-et, az úgy is megérti, miről beszélünk. Nevünk eredetileg „What a men?”, de amerikai szlengben így is írják: Wattamen, melyet egy t-vel és sima v-vel kell ejteni. De végül is tök mindegy. Az együttes tagjai: Tunyogi Dóri: Ének, vokál. Miklós Ottó: RAP, dalszövegírás, zenei ötletgazda. Simon Vilmos: RAP, ének, dalszövegírás, zeneszerzés.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2019. szeptember 17.