UniCum Laude Énekegyüttes

Vissza

Weboldal: www.unicumlaude.art.pte.hu/bemutat.shtml

Az UniCum Laude Énekegyüttes 1994-ben alakult. Tagjai: Csapó József – kontratenor, Meláth árpád – tenor, Mits Arnold – tenor, Pécsi Csaba – bariton, Kutnyánszky Csaba – bariton, Dobos László – basszus. Az együttes valamennyi tagja magas szintű kórusmúlttal rendelkezik, néhányan szólistaként is vállalnak fellépéseket. A kamaraéneklés igazi kihívás minden énekesnek, hiszen így mód van az egyéni elképzelések megvalósítására. Az UniCum Laude már nevében is tükrözi műsorpolitikáját, amely a zenetörténet széles rétegeinek ritkán hallható, különleges darabjaira épül. Az együttes repertoárjában megtalálhatók a reneszánsz egyházzene és a madrigálok legszebbjei, csakúgy, mint a modern hangzásokra törekvő kortárs zene képviselői, vagy azok az igényes pop-átiratok, melyek az 1999-ben megjelent első lemezükön hallhatók. Talán különleges az a hangzásvilág is, melyet a hat férfiénekes mutat be. Több alkalommal rögzítette műsorukat a Magyar Rádió, 1998-ban a Magyar Televízió portréműsort készített az együttessel. 2001-ben jelent meg a karácsonyi válogatást tartalmazó lemezük, 2005 őszén pedig a Lamentáció című egyházzenei album. Az UniCum Laude rendszeres közreműködője a Filharmónia koncertsorozatainak. Az együttes Ausztria, Lengyelország, Németország, Olaszország, Románia, Szlovénia és Franciaország közönsége előtt is bemutatkozott.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 11.