Titkolt Ellenállás

Vissza

Weboldal: www.titkolt.hu

A zenekar története Forrás: www.titkolt.hu 1993. - a megalakulás A zenekart 1993. november 23.-án, Békés városában Kima Norbi, Mondrucz Jani, Köpe Szilárd és Prágai Enrico alapította meg. Lelkesen készültünk, azonnal lemezt akartunk készíteni és gyártottuk is rendesen a számokat. A mondanivalónk nem volt kérdéses. A hangszerposztokat így foglaltuk el: Mondrucz János -ének, Köpe Szilárd -basszusgitár, Prágai Enrico -szólógitár, Kima Norbert -dob. 1994. - a nagy nap Az első koncertünk napja január 14., helye: Békés CSMK (Csemői Műv. Központ). Az együttes a következő vendégbandákkal bulizott együtt: Hyde Park, Wanted, Intim-skinteam, OI-Kor. Ebben az évben már megtörtént az első zenészváltás: tavasszal gitáros csere történt, Prágai Enrico helyére Kis Jani került. Ezután további koncertek, majd május környékén készülődés az első hangfelvételre. Augusztusban a békéscsabai Stúdió21-be vonult be a zenekar, ahol Baranyai János hangmérnökkel 24(!) óra alatt rögzítve lett 11 szám. A hanganyag a Mindent Vissza című kazettán jelent meg szerzői kiadásban novemberben, először a zenekar terjesztésében, majd a Rock Land Bt. (ma RockWord Bt.) segítségével. A stúdió után próbák, koncertek. További tagcserék történtek: októberben kivált Kis János -gitár, Köpe Szilárd -basszusgitár és november 10-én beszállt Balog Ádám -basszusgitár, vendégzenészként. Mondrucz Jani a mikrofonja alá gitárt akasztott a nyakába. Az egyéves születésnapi koncertet már ebben a felállásban ünnepelte a zenekar november 19-én Békésen a CSMK-ban. Ebben az évben14 koncertet adtunk . 1995. - második album Próbákkal kezdődik az év, majd februártól koncertek. Ez év elején is történtek a tagcserék: kivált Balog Ádám vendégzenészünk és február 6-án Farkas Krisztián -basszusgitár került a helyére, illetve februártól-májusig Bányai Ágnes -énekes mint koncertvendég. Nyár elején elkezdődött a következő lemez anyagának összerakása, izzasztó próbái, majd felkészülés a stúdiómunkákra. Augusztus 1-én bevonulás a budapesti Bikini stúdióba, ahol a Forró a levegő című második demo került rögzítésre Németh Alajos hangmérnök segítségével. A kazettán 10 dal hallható, plusz egy koncertfelvétel, mely 1994. május 14-én készült a békési CSMK-ban. Terjesztő: Agaba Bt. és a zenekar. 15 koncert az évben. 1996. - most nincs új lemez Új év, próbák, tagcserék. De a zenekar még mindig nyomul. Kivált: februárban Mondrucz Jani -ének, gitár és április 1-én visszatért a zenekarba Prágai Enrico -gitár és Raspotnik Ferenc -ének, augusztus 31-én kivált: Farkas Krisztián -basszusgitár, szeptember 4-én beszállt: Köpe Szilárd -basszus. Szeptembertől elkezdődött A "hatalom" emberei lemez hanganyagának az összerakása. 10 koncert az évben. 1997. - A zkr. első CD-je Július 23-tól augusztus 10-ig Bikini stúdió, lemezfelvétel. Ekkor készült A "hatalom" emberei album, melyet Vedres Joe hangmérnökölt. A kazettára 10 számot, a CD-re 11-et tervezett a zenekar. A CD-t a holland Nordisc kiadó adta ki, Robert Brauwer vezetésével. A kazit a RockWorld Bt. és a zenekar terjesztette. A felvételek után szinte azonnal zenészváltás következett be: augusztus 11-én a basszusgitár poszton Köpe Szilárdot felváltotta Farkas Krisztián, illetve belépett Perényi Erzsébet billentyűn, mint koncertvendég. Két számmal felkerült a zenekar. A We Will Never Die című nemzetközi válogatás albumra. 13 koncert az évben. 1998. - 5 éves a zenekar 5 éves születésnapi koncert és A "hatalom" emberei lemezbemutató: Budapest 1998. október. 23. Viking klub. A koncert vendégei voltak: a Magna Hungária, a Hunnia és az Új Hajnal zenekarok. December 4-5-én elkezdődnek az előkészületek az első videóklip forgatásához. Újjabb tagcserék: február végén kivált Prágai Enrico -gitár, március 20-án visszatért a zenekarba Mondrucz János -gitár. 4 koncert az évben. 1999. - az első videóklip Január: videoklip forgatás (Kitartás). Február: videoklip megjelenés /Magyar ATV, Budapest TV, MSat, helyi kábel TV-k/. Április: videoklip betiltás. Februártól koncertek, és a Feltámadás album számainak összerakása, majd októberben Bikini stúdió, ahol Németh Alajos hangmérnökletével elkészül az album. A kazettára 10 szám, a CD-re 11 szám kerül föl. Zenészváltozások: november 6-án Raspotnik Ferenc távozott a zenekarból, október 28-án a zenekar tagja lett Halász Krisztina -ének. 2000. - új album Február: A Feltámadás kazetta megjelenése. Az év első felében énekes hiány miatt koncertleállásra kényszerült a zenekar. ...És megérkezik a zenekarba az az énekes, aki a mai napig is oszlopos tagja a bandának: június 7-töl a zenekar tagja Cseresznye György, július - augusztus hóban Juhász György -billentyűn vendégeskedik a koncerteken. Második félévtől beindul a koncertezés, az év végéig 7 bulira futja. Rendőrségi attrocitás miatt betiltják a szekszárdi koncertet. 2001. - az 5. lemez Ez az év tagcserékkel kezdődik: január hóban kivált Farkas Krisztián, beszállt Szűcs Márton -basszusgitár, márciusban kivált még Halász Kriszta -ének. Előkészületek az ötödik lemezfelvételhez. Októberben a békéscsabai Song-Song stúdióban rögzíti a zenekar a Velünk Vagy Ellenünk hanganyagát, melyen a hangmérnök Baranyai János volt. December 8-án a lemez megjelenése. 22 koncertet adott ebben az évben a zenekar. 2002. - 2. és a 3. videóklip Februártól koncertek. Március 17-én az Eszköz videoklipjének forgatása. Március 23-án Velünk Vagy Ellenünk lemezbemutató koncert volt Budapesten a MegaPub-ban. Áprilisban videoklip megjelenés /Viva+, Satelit, Budapest TV/. Ebben az évben alakult ki a zenekar mai felállása: július 28-án kivált Mondrucz Jani, további változás: július 1-töl Szűcs Márton átnyergelt gitárra, július 4-én beszállt Farkas Krisztián -basszus. Augusztusban az Élj a mának című videoklip forgatása és megjelenése /Viva+/ amit a műsorról később le is vettek. Ősztöl a zenekar elkezd felkészülni A tíz éves válogatás anyagára. 15 koncert az évben. 2003. - 10 éves a zenekar! Folytatódott a 10 éves anyag gyűjtése (fotók, interjúk stb.), az internetes oldal elkészítése, az évek során felhalmozódott képanyag vágása és összerakása. Február elsejével a békéscsabai Song-Song stúdióban elkezdődött a Tíz Év album felvétele, melyet március 15-ig rögzített a zenakar. Az anyag hangmérnöke ismét Baranyai János. Március végétől koncertek. Az év végi születésnapi bulinkat megvétózta a Z.O.G., de a Fehér Karácsonyon (dec.27.) bepótoltuk. 2004. - Újabb 10 év előttünk... Ebben az évben 24 bulit nyomtunk hazán területén. Egy számmal (Europe Awake) felkerültünk a Tribute To Skrewdriver - Vol. 1. nemzetközi válogatás lemezre. Év elejétől elkezdődtek az új lemez munkálatai, melynek a kiadása a sok koncertezés miatt átcsúszott 2005-re. 2005. - A kiadványok éve Az év első felében a koncerteket kicsit hanyagolnunk kellett, mert két német válogatás lemezre is felkértek bennünket 2 magyar és 2 angol nyelvű számmal, melynek próbái, stúdió munkálatai folytak. A történetnek nincs vége, mert egy Split CD-n is szerepelünk 7 számmal (4 angol és 3 magyar nyelven). Egy audio koncert lemezen (Mezőberény, Véres Kard rendezvény 2004 november) és egy DVD koncertlemezen is szerepelünk, amely 2004 decemberében került rögzítésre Budapesten a Kis Olimpiában, ahol fellépett a Mistreat is. Közben az új lemez összerakása is folyamatban volt, amelynek rögzítése augusztus-szeptemberben történt meg. Új videóklip (már a negyedik) forgatása: augusztus eleje, mely egy-két rockzenei műsorban látható is lesz. Az új 14 számos lemezünket multimédiásra terveztük és ez a klip is rákerült. A koncertek az év második felétől beindultak, kb. 12-15 bulit nyomtunk. Az új lemezünk december 12-én jelent meg, "Így létezem" címmel. Az év utolsó koncertje Nógrádsápon volt a Fehér Karácsonyon. 2006. – A forradalom éve Ez év a koncertek jegyében telt el. A zenekar túl van közel 30 fellépésen, ebben külföldi bulik is voltak, mint pl.: Németország, Csehország, Erdélyország, illetve a csonka-Magyarországon is számos helyszínen megjelent a zenekar. Erdélyben, Székelyudvarhelyen először járt a banda, és nagyon szíves fogadtatás várt bennünket, aminek különösen örültünk. A kiváló helyi specialitások (étel, ital), a lenyűgöző táj szépsége, és az emberek Magyarság tudata nagyon meghatott bennünket. A koncert is nagyon jól sikerült, a 20 éves születésnapját ünneplő Egészséges Fejbőrrel közösen fergeteges partit adtunk. De az év nem múlt el új lemez nélkül, mert december 9.-én napvilágot látott a Gyanús Dolgok című 4 számos limitált példányszámú multimédiás kislemez, amely a zenekar első maxi CD-je. Reméljük jövőre is sok helyen találkozhatunk közönségünkkel. 2007. - A fesztiválok éve Az előző évhez hasonlóan 30 koncerten játszottunk, az összes jelentősebb hazai nemzeti fesztiválra is meghívást kaptunk. Nagyon jó fogadtatást kapott a zenekar Közönségétől a debütáló Magyar Szigeti fellépésen. A III. Turul Fesztivál, a II. MÖM Tábor, az I. Csaba Királyfi Fesztivál, valamint a már hagyománnyá vált egri Nemzeti Rock hétvége, mind sikeresnek tudható, legfontosabb mércénk, a Közönségünk visszajelzései és részvétele alapján! Az év 4. negyedében megkeztük a 15 éves lemezünk előkészületeit...

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 16.