Tiszavasvári Városi Fúvószenekar

Vissza

Weboldal: www.tvf.hu/

1994-ben Cicás Ferenc segítségével alakult újra a Városi Fúvószenekar 35 fővel. A zeneiskola új épületbe költözött, és felvette Hankó László nevét. Az átadó ünnepségen Dohos László ezredes vezényelte a Magyar Honvédség zenekarát. A Városi Fúvószenekar alapító tagjai a zeneiskola növendékei mellett az egykori Tűzoltózenekar zenészei voltak. 1994 óta a Fúvószenekar ismét jelen van a város közéletében, társadalmi összejövetelein, nemzeti ünnepein, kulturális és szórakoztató rendezvényein. Két évvel a zenekar megalakulása után, 1996-ban szórakoztató (show) kategóriában Nemzetközi Aranydiplomát kaptunk. Az első jelentős fellépéseink között tartjuk számon azt a szereplést, amikor Nyíregyháza utcáin először vonulhattunk fel a Nyírségi Ősz rendezvénysorozat keretein belül. A megye számos településén zenéltünk, s a csapat fellépéseinek száma évről évre nőtt. Eleinte még mazsorettcsoport nélkül léptünk fel, majd 1997-ben megkeresett bennünket a kisvárdai Várda Mistral Mazsorett csoport vezetője, Szilágyi Zoltánné, hogy a két csapat dolgozzon együtt. Így jött létre a zenekar életében az első külföldi út, amikor is Franciaországba utaztunk a kisvárdai lányokkal. A franciaországi út után a Várda Mistral Mazsorettcsoport és a zenekar között szoros kapcsolat alakult ki. Az elkövetkezendő években számos belföldi és külföldi fellépésen vettünk részt együtt. Így például nagy sikert arattunk a minden évben megrendezésre kerülő fúvószenekari fesztiválon, Mezőkövesden, de az ország más településein is együtt értünk el jelentős sikereket.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 4.