The Moog

Vissza

Weboldal: www.moog.hu/magyar.html

A zenekar 2004 elején alakult, magját egy gimnáziumi formáció képezi a mai napig. A The Moog (illetve akkoriban még Moog) a 2004-es No Future fesztivál keretében adta elsõ komolyabb koncertjét, melyet a szervezõ Wan2 magazin is figyelemmel kísért. Ennek köszönhetõen az együttes rövidesen szerepelt a magazin hasábjain és a jól sikerült koncertet követõen készült interjút a Magyar Televízió is leadta az M2-n. A fesztivált követõen a zenekar egyre több meghívást kapott, Budapesten szinte minden fontosabb helyszínen fellépett, gyakran külföldi zenekarokkal. A The Moog többek között játszott együtt a spanyol Tokyo Sex Destructionnel, az amerikai Stop It-tel és New Idea Society-vel, a máltai Beangrowersszel, valamint francia, lengyel, szlovák és osztrák zenekarokkal is. Jónéhány külföldi fellépést is sikerült összehozni 2004 és 2005 során, így Krakkóban, Bécsben és Pozsonyban is nagy sikerrel lépett fel a zenekar. A német Visions magazin is beszámolt a The Moog-ról és természetesen a hazai szaksajtó, így a Wan2 és a Zenész magazin is foglalkozott a fiatal zenekarral. 2005 õszén a kisebb budapesti rádiók mellett a The Moog ismét meghívást kapott a Magyar Televízióba, ahol a Kultúrház címû mûsorban élõben is bemutatkoztak. 2005 októberében többszáz jelentkezõ közül a The Moog bejutott az ABC elnevezésû osztrák-magyar tehetségkutató tízes döntõjébe. Ekkortájt készült el a zenekar elsõ, 3 számot tartalmazó anyaga is, a Clambake EP, amely Elvis Presley egyetlen megbukott filmjétõl kölcsönözte címét. A 2006-os esztendõ jó része is a koncertezéssel telt, a tucatnyi fõvárosi fellépés mellett a The Moog eljutott néhány fontosabb vidéki nagyvárosba is. Nyáron természetesen felléptek a Sziget fesztiválon és nekiláttak elsõ nagylemezük felvételeinek is. Az anyag, melyet Budapesten rögzített a zenekar már egy új, amerikai kapcsolat gyümölcse, hiszen a The Moog 2006 májusában lemezszerzõdést kapott a MuSick Records nevû los angelesi cégtõl. A 10 számos nagylemez keverési munkálatait – szintén amerikai kiadójuknak köszönhetõen - Seattleben végezte a legendás Jack Endino, aki korábban a Therapy, a Soundgarden vagy Bruce Dickinson lemezein is dolgozott, ám komoly hírnévre elsõsorban az 1989-es elsõ Nirvana albummal tett szert. Az Electro Kitty stúdió sokat látott falai között a zenekar két tagja is részt vett a dalok végsõ formába öntésében. Az album masztering munkálatai is Amerikában készültek, a los angelesi DigiPrep stúdióban. A MuSick Records, amely eddig több, mint 25 albumot jelentetett már meg, 2007 áprilisában tervezi Amerikában piacra dobni a The Moog albumát, melyet természetesen itthon és Európában is megjelentet majd a zenekar. A fiatal együttes február végén indul elsõ, hat hetes amerikai turnéjára, mely összesen körülbelül 30 koncertet foglal magában. Március közepén érkezik majd a koncertsorozat a texasi Austin városába, ahol minden évben megrendezik a South By South West elnevezésû 4 napos rendezvénysorozatot, amelyen összesen több, mint ezer zenekar lép színpadra. A The Moog az elsõ magyar együttes, akik felléphetnek majd ezen az igen fontos szakmai fesztiválon, melyre húszezernél is több zenekar közül kerültek kiválasztásra. A hazai közönség már a Radio Café-n hallhatja a nemsokára klippel is megtámogatott elsõ kislemezt, az I Like You-t. Áprilisban az amerikai turnét követõen természetesen itthon is bemutatja majd a zenekar élõben az egész nagylemez anyagát. A The Moog a nyári fesztiválokon is jelen lesz, valamint egy rövid európai turné szervezése is megkezdõdött.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 4.