The Boll Weevil Folk Blues Gang

Vissza

Weboldal: www.bollweevil.hu/intro.htm

Dávid és Janó már középiskolai éveik alatt együtt tépték a húrokat (akkor még jobbára elektromos gitáron). Milán eközben beiratkozott egy konziba hegedű szakra. Matyi elkeseredetten zongoraórákat vett. És a találkozásra még hosszú éveket kellett várni… A proto-zenekar a 90-es évek végi valamelyik blúzfesztiválon alakult Dávid és Milán összetalálkozásával. Matyi később, a 2000-es nyári Full of Mojo fesztiválon, Gyálon hallotta őket együtt játszani (kis reggeliző közönségnek, valahol a sátrak között nyomták a Hard Times Killing Floor című mollos nótát). Bár Matyi szégyenlősen titkolta a szájharmonikához fűződő bármiféle kapcsolatát, rejtélyes módon még azon az estén meghívták a zenekarba. Az első fellépésre a piliscsabai Tibornyában került sor, ahol a hangosításban járatlan négytagú csapat sikertelenül próbált a fia megszületését ünneplő tulajdonos dajdajozásánál hangosabban zenélni. A bandához közben csatlakozott nagybőgőn Orsós Attila. A 2002-es évet az Azurró Pizzériában kéthetente adott koncertek jellemezték. Közönség nem volt, viszont a hely ideálisnak bizonyult a kezdeti nehézségek megélésére és valami minimális színpadi – khm – rutin elsajátítására. Sajnos a pizzéria hamarosan tönkrement. Áprilisban a csapat Oláh Andor meghívására játszott a Blues Patika Fesztiválon a Fonóban. Szeptember 19-én a Civil Rádióban egy órát hallhatta a Boll Weevil zenekart Budapest lakossága. Az adásban szereplő néhány dal képezte a banda első jobb-híjján demó-cédéjét. Az Azurró helyét 2003-ban a Lompos Farkas kocsma vette át, ahol a javulgató zenéhez egyre népesebb közönség társult (később ez a hely is tönkrement, de erről már igazán nem mi tehetünk!). Közben a zenekar fellépett a Sziget Blues Színpadán. Orsós Attila mindenféle elfoglaltsága miatt elmaradozott, a bőgőnél azóta Szabó Gergő áll, aki (magyar) népzenei vonalról letévedve nyomja a bluest. 2003 őszétől egy éven át az 1985 óta fennálló, jelenleg az Asylum Pincében (Mátyás Művelődési Művek) működő Rolling Stones Klub, a fővárosi bluesélet egyik ős-helyszíne adott otthont a zenekarnak. Az utca embere kevésbé, az ismerősök néha letaláltak, az atmoszféra (lásd füst, emberszag, bor-minőség) közelítette a Mississippi-vidék juke joint-jaiét. A zenekar rendszeresen játszott az Almássy téri City Pubban, jelenleg pedig kéthetente a Békebíró Pubban látható (és a közeli asztaloknál hallható). 2004. július 25-én Taliándörögdön trió formációban adtunk koncertet. 2005. március 14-én, a Budapest Blues Fesztivál a PeCsá-ban Dávid egyszemélyes koncertjével nyílt meg. Egyre növekvő számban hívnak bennünket vidéki bulikra is (lásd ’életünk képekben’). A zenekar 2005. júniusában végre elkészítette első komolyabb demóanyagát a Falcon Stúdióban György Ákos hangmérnökletével. A folytatás az óta készül, 2006 végére egy cd-vel szeretnénk meglepni a világot. A Békebírós bulik mellett időnként eljutunk vidékre (Kapolcsi fesztivál, Zalaegerszeg, Törökszentmiklós, ez-az), illetve néha anyagi okokból csak Dávidot hívják egyedül, ilyenkor négyünk helyett kell ugrándoznia.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.