Teskó

Vissza

Weboldal: www.tesko.freeweb.hu

A zenével gyerekkorom óta foglalkozom. Klasszikus zenei tanulmányaimat zongorán kezdtem. 16 évesen megérintett a táncházmozgalom szele és a népzene felé fordultam. Először bőgőzni, majd később brácsázni és dudálni tanultam. Alapítója, szervezője és zenésze vagyok az 1987-óta a mai napig működő pécsi népzenészek táncházának. A kelta kultúra és ezen belül a zene a 80-as évek közepétől foglalkoztat. Az eleinte magamtól tanult ír dallamokat később a Folk Tone Drum zenekarban kamatoztattam, mint harmonikás és később, mint hárfás 1992-től. A zenekar öt év intenzív munka után csak ritkán és alkalomszerűen játszik együtt. A Hárfa mindig az egyik kedvenc hangszerem volt. Az első 22 húros ölhárfámat Olaszországban szereztem, majd később, a zenei lehetőségek bővítése érdekében vettem Írországban egy 30 húros, nagyobb hangszert. Repertoáromban Turlough Carolan/1670-1738/ szerzeményei, ír táncdallamok, slow air-ek/lassúk/ és saját kompozíciók találhatók. A hárfajátékom stílusát magam alakítottam ki és ennek több oka is van. Egyrészt, mivel magamtól tanultam /néhány írországi kurzust kivéve, nem követem és nem is akarom/a klasszikus szabályokat. Másrészt, mivel a népzene felől közelítek, megtartom a népzenei rögtönzés hagyományait, természetesen adott keretek között. Kedvelem a modern zenét és a jazz-t is. Ezeknek a hatása a saját szerzeményeimben érződik. Szívesen vállalok koncerteket, kis előadással egybekötve / 30-60 perc a hárfáról és a zenéről /szólóban és egy-két zenész baráttal kiegészülve is. Azonkívül örömmel játszok kiállítás megnyitókon és színházi darabokban is.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2018. július 16.