Szkítia

Vissza

Weboldal: www.szkitiarock.hu/

A Szkítia zenekar 2004-ben alakult. Ekkoriban a zenekar tagjai még Fiedler Károly, G. Szabó László, Kiss Zsolt, Kalcsó György, Dunaveczki Leona, Szepesi Richárd voltak. A későbbiekben újabb tagok is csatlakoztak, valamint a régiek közül többek is távoztak a zenekarból. A Szkítia zenekar eddig nem egy albumot adott ki, azonban én csupán egyet tudtam megszerezni, mely Rajzolt világ címmel látta meg a napvilágot. Az album hét számot tartalmaz, melyek nem csak a zenekar nevéhez hű zenei stílusban születtek, hanem még a power metal valamint a hard-rock stílusjegyei is felismerhetőek rajtuk. A zenekar a népzene és a metal stílusainak egyfajta keveredésében dolgozik. A szövegek főként a nemzeti érzést hangsúlyozzák (NEM HUNGARISTA!!!), de szövegvilága azért ennél a témánál jóval ingergazdagabb. A népzenére jellemző gyönyörű hasonlatokon és metaforákon keresztül látja a hallgató az értékőrzésre való törekvés jeleit. Jelenlegi és általánosan feljövő dolgokról énekelnek, s e mögött az ének mögött a hegedű és fúvós hangszerek gyönyörű játéka mutatja meg magát. A három énekes tökéletes összhangban dolgozik egymással. (Forrás:www.verse.hu)

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2019. szeptember 19.