Szilaj Dobkör

2004 novemberében a dobolás örömének átadása céljával összeült egy már évek óta kapcsolatot nem igazán tartó baráti társaság. Erre a beszélgetésre olyan potenciális tagokat hívtam meg, akik zenei alapműveltséggel rendelkeznek, régebben játszottak valamilyen hangszeren, illetve megfelelő színpadi rutinnal rendelkeznek. Fontos szempont volt, hogy az ütemek átadásánál rendkívüli koncentráló képességen túl a tagok nagyon jól ismerjék egymást, amely nem féltétlenül az idővel mérhető. Inkább egymás beszéd nélküli megértése a lényegesebb, a közös „rezgéshullám” legyen érthető. Célunk az együttzenélés örömén túl egy ősi rigmus átadása. A táltosi „révülős zene” is legyen jelen, mely nálunk inkább a pihentető meditáció, és főleg itt legyen egy dinamikus harci dobolás, az ütemes ritmus megmutatása. Szünetek és hangerők, tónusok és magasságok, gyors és lassú váltakozása, dallamhangszerek nélkül, valahonnan a mélyből, egy több ezer éve bennünk szunnyadó érzés felidézésével. Különös és fontos cél, hogy a dobok és a hangkeltők saját magunk által készüljenek, hogy minél archaikusabb, hitelesebb legyen a formaviláguk, a hangjuk, a felhasznált anyagaik. Még a régi középiskolai és egri főiskolai színjátszó csoport pár tagjából állt így össze a kezdő csapat. Barczi „Divat” Zsolt, Koczka „Peppe” József, és személyem (Kürti Péter ) alkotta a kezdő triót. Régi kedves barátunk Herczeg Lajos, aki tehetséges népi fafaragó művész az elejétől kapcsolódott hozzánk. Bár a közös zenélésben nem vesz részt, úgy gondolom szerves tagja együttesünknek. Munkájával, tapasztalatával, a fa szeretetével és ismeretével segít. Neki köszönhetjük - többek között – folyamatosan, önzetlenül azokat a speciális ütőket, amikkel a zeneszerszámokat szólaltatjuk meg. Hasznos tanácsaival és megfontoltságával „örökös tag”-nak számít. 2005. március – április havában elkészültek az alaphangszerek, és elkezdődtek a próbák. Ekkor kapcsolódott be „Divat” legnagyobb lánya – miután alkalmasnak találtatott - Barczi Nóra a dobkörbe. Közösen tudtuk és elhatároztuk, hogy több tag kell: színesebb legyen a produkció. Valahogy a hét fő – nem csak személy, hanem első, legmagasabban álló jelentése szerint is - körül határoztuk meg a teljességet. ( Megjegyzem, az később derült ki, hogy tudatosan ragaszkodunk az elejétől fogva ehhez a számhoz. Nem lehet véletlen, mert az nincs, hogy kapcsolatunk van a hét hanggal, a hét nappal, a szivárvány hét színével, a hét bolygóval, a hét csakrával, a hét dimenziós iránnyal, a hét „tátos ösvénnyel”, és nem utolsó sorban a hét honfoglaló törzzsel, a „Hetedhét országgal”….stb. ) Nos, ekkor felhívtam Porkoláb Anti barátunkat Gyöngyös mellől, akit egy téli napfordulós közös doboláson ismertünk meg „Divat”-tal közösen. Valószínűleg mi akkor, ezért a megismerkedésért mentünk oda. Elmondtam gyorsan a telefonba, hogy mit tervezek, lenne –e kedve velünk közösen zenélni? Gondolkodás nélkül igent mondott és említette, hogy van egy profi dobos ismerőse a szintén gyöngyösi Szeniczei „Csabcsi” Csaba. A próba idejét is megbeszéltük. Hatan voltunk. Miután a programot egy meditációs hangulatú „Dobélesztő” számmal terveztük, az első közös próbára Anti a barátnőjével, Orsós Renivel közösen elhozta – az elmaradhatatlan két kutyájukkal együtt - saját készítésű didgeridoo-it, amit együtt szólaltattak meg. A bemutató alatt összenéztünk „Peppé”-vel és „Divat”-tal. A következő üzenetet láttam az arcukon: Megvagyunk! Heten. Megalakult a Szilaj dobkör.