Szélkiáltó Néptáncegyüttes

Vissza

Weboldal: www.szelkialto.atw.hu/

Aldebrő és Tófalu települések közös Általános Művelődési Központjában 1991 szeptemberében indult el a néptánc szakkör Tomory Gábor néptáncpedagógus vezetésével. A szakkörön az iskola bármely tanulója részt vehetett, ennek megfelelően kezdetben nagy létszámmal működött, majd rövid idő után -az elkerülhetetlen és szükséges lemorzsolódásokat átélve- megalakult a 7-10 év közti gyermekek Szélkiáltó gyermeknéptánc-együttese. A foglakozások rendkívül jó teret adtak ahhoz, hogy ismerkedjünk népi kultúránk gyökereivel, mozogjunk, fejlődjön testkultúránk, kialakulhasson egy jó közösség, jól érezzük magunkat, stb. Mint ahogy az lenni szokott, eleinte leginkább játékokból, egyszerű ugrós lépésekből álló koreográfiáink voltak. Az első év során leginkább gyermekjátékokkal, valamint egyszerűbb lépések elsajátításával foglalkoztunk, valamint ritmus-, és ütemérzékünket különböző gyakorlatokkal fejlesztettük. 1992-ben került sor első fellépésünkre Gyöngyösön, egy néptáncgálán, ahol gyermekjátékokkal és egy egyszerű ugrós koreográfiával szerepeltünk a közönség előtt. Az első valóban komolynak mondható koreográfiánk, a szatmári, még nagyon sok munka és tanulás árán született, ezalatt persze rengeteget fejlődtünk és igazi csoporttá értünk. A csoport fiú tagjai abban a 'kivételezett' helyzetbe kerültek, hogy már első év után részt vettek egy néptánctáborban, ahol a méhkeréki tapsos táncot sajátították el. Az elkövetkező nyáron már az egész csoport együtt táborozott. Itt készült el az eszközös táncokból (üveges, botos), Emese és Megyeri 'Megyó' Csaba hathatós közreműködésével, egy koreográfia. Az elkövetkező években rábaközi, székelyföldi, majd mezőségi táncokat sajátítottunk el. Itt kell megemlíteni Juhász Erikát, és Petrovics 'Petró' Zoltánt, akiknek gondoskodó kezei alatt rengeteget tanultunk a stílusokból, és akik több koreográfia betanulásában segítettek, valamint a mezőségi táncokból elkészíttek az együttes legsikerültebbnek mondható koreográfiáját. Az évek során egyre szaporodtak a fellépéseink. A szokásos és rendszeres helyi, környékbeli meghívásokon túl állandó vendégként szerepeltünk a gyöngyösi fesztiválon, egri rendezvényeken. A legnagyobb megmérettetés a Pásztón megrendezett gyermek néptánc fesztivál volt, amin két alkalommal szerepelt együttesünk, ahonnan arany és ezüstminősítésekkel térhettünk haza. Törökországban két alkalommal vendégszerepeltünk, a Kusadasiban rendezett fesztiválon, ahonnan szintén arany minősítést valamint fesztivál nagydíjat hoztunk el. Az együttes 4 párja elindult az Egerben gyermekeknek megrendezett szólótáncversenyen. Különdíjakat hoztunk el. Az együttes az 1996-ban megrendezett 5 éves jubileumi ünnepsége után olyan hullámvölgybe került, mely az együttes 1998-as magszűnését eredményezte. 2002-ben az egykori fenntartó (ÁMK) részéről érkezett kérésnek eleget téve újból összeállt a csoport, hogy 6 pár közreműködésével szerepeljünk az ÁMK 30. éves jubileumán. A 2003. április 26-ai fellépés után a csoport újjászületett. A jubileumi fellépéskor meghívást kaptunk Erdélybe, ahol több településen vendégszerepeltünk. Erdélyből visszatérve az együttes művészeti vezetőjének meghívtuk Kovács Zsoltot, aki azóta is ebben a minőségében vezeti együttesünket. Első közös munkánk egy a Ghymes együttes zenéjére készült tánc. Az idei nyáron (2004) a néptánctáborban 3 új koreográfiánk is készült, keménytelki táncokból egy páros, szlavóniai karikázóból egy lánytánc, és a fiúk kalotaszegi legényest tanultak. Az egyéb fellépések mellett a nyár színházi szereplést is tartogatott, az Agria játékok keretében színpadra vitt Egri csillagok darabban tánckarként közreműködtünk. Jelenleg egy új szatmári koreográfián dolgozunk, finomítjuk a Keménytelki koreográfiát és a stílust.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 5.