Székely Műhely zenekar

Vissza

Weboldal: www.szekelymuhely.hu/

A Székely Műhely zenekar megzenésített verseket játszik, főként a magyar költészet kincsestárából vett darabokat, és saját szövegű dalokat. A versek között klasszikus és kortárs művek egyaránt szerepelnek. A költők felsorolása hosszú lenne, de megjelent lemezeink alapján látszik, hogy milyen versekkel foglalkoztunk az évek folyamán. A zenekar igazából már több mint húsz éves múltra tekint vissza, hiszen Székely-Nagy Gábor, Tábi Tamás és egy „másik vonalon" Dara Vilmos, már igen régóta művelik ezt a könnyűzenének minősített - nehéz műfajt. Dara Vilmos Szélrózsa nevű együttese 1980 és '90 között működött. Sokszáz koncertet adtak országszerte és külföldre is eljutottak több alkalommal. A Hungaroton 1987-ben nagylemezt készített velük, amelyen 17 dal szerepelt, Dara Vilmos és Sólyom Tamás zenéjével, magyar és idegen költők verseire. Dolgoztak a későbbiekben Detre Annamáriával is, gyerekműsorokban. Székely-Nagy Gábor és Tábi Tamás 1977-ben, még egyetemi éveikben kezdték a zenélést, ahol főleg megzenésített verseket játszottak, eleinte a Kaláka és Sebő Ferenc dalait is a saját számok mellett, később már csak saját szerzeményeiket. 1986-ig zenéltek Bárka együttes néven, ekkor már Keresztény Csabával közösen. Számos fellépésük volt, de menedzselés híján nem tudtak a hivatalos médiába bejutni. A 87-94 közötti időszakban nem dolgoztak együtt, Székely Gábor templomi kórusban muzsikált ezidőben. Később ismét együtt játszottak, és ennek két kazetta volt az eredménye: József Attila-versek, illetve egy gyerekműsor anyaga, Iciri-piciri címmel. 1996-97-ben készült egy nagyszabású színpadi anyag Jövendölések címmel az Ószövetség zsoltáraiból. Ez a zene mellett igen erőteljes tánc- és kórusmunkát is jelentett. A mintegy 30 főnyi társulat ezt a darabot Erdélyben is sikerrel adta elő, 1998-ban. Ebben már alkotó módon vett részt Huszárszky Mihály is, mint zenész, és a hangfelvételek készítője. Ezidőtájt már Juhász Anita és Lengyel Zsuzsanna is bekapcsolódott a Jövendölések tánc- és énekrészébe. Dara Vilmossal a 90-es évek vége felé újítottuk fel kapcsolatainkat, és 2001-ben merült fel bennünk először a közös muzsikálás ötlete. A Székely Műhely tehát folyamatos működés eredménye, egy közös nemes cél érdekében, melyet röviden így lehetne összefoglalni: a magyar kultúra ápolása, egyfajta irodalmi-zenei értékmentés. Zenekarunk több, mint öt, közösen eltöltött év alatt számos emlékezetes koncertet adott, megjelentetett négy multimédiás CD-t és egy könyvet. Az első két CD a “Szép szó” címet viselte, nem véletlenül, részben a lemezek tartalma, és szándékunk szerint, részben pedig József Attila iránti tiszteletből. A harmadik, “Versek éneke” címmel Dara Vilmos jubileumi albuma volt, barátaival és zenekarunkkal közös alkotás. A legfrissebb pedig József Attila-albumunk, “Éltem, így érdemeltem…” címmel, amely most jelent meg, 15 új szerzeménnyel, a költő verseire. A lemezek multimédiás anyaggal készülnek, képekkel, dalszövegekkel kísérve. A könyv “Bölcsek és Bolondok” címmel versek, versfordítások és novellák gyűjteménye Székely-Nagy Gábor tollából. Dalaink szerzői és alkotóközösségi alapon készülnek, a verseket magunk választjuk, a zenei megoldásokat közösen is megbeszéljük, és addig-addig alakítjuk, formáljuk, amíg midannyian elégedettek vagyunk velük… Mivel mindannyian dolgozunk ún. “polgári” munkahelyeken, számunkra a zene; a költészet szeretete és közreadása valahol inkább feladat és egyfajta misszió. Korunk nem kedvez a költészetnek, pedig a versek valódi, igazi értékek, és túlmutatnak téren és időn. Nem véletlenül választottuk mottónkul Weöres Sándor sorait a Szembe-fordított tükrök c. versből.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.