Szászvári Fúvószenekar

Vissza

Weboldal: www.szaszvarifuvosok.hu/

2003 második felére a zenekar érezhetően mélypontra süllyedt. Több tapasztaltabb zenész is elhagyta a zenekart, így a csapat átlagéletkora jelentősen csökkent. Szinte csak fiatal zenészekkel kellett tovább folytatni, ezért ugyanezen év decemberében pár idősebb taggal sikerült megegyezni. Ennek értelmében 2004 tavaszán, a Pécsváradi Fúvóstalálkozó, illetve a Szekszárdi Pünkösdi Fesztivál után CD-felvételre került volna sor. Ez azonban az együttműködés hiánya, a próbákon való alacsony részvétel miatt mégis elmaradt. Bár Pécsváradon jól szerepelt a zenekar, mégis kifutottunk az időből. Közben Magyarország belépett az Európai Unióba, a jogharmonizáció miatt pedig a szegényebb, (zene)isokai működtetésű vidéki zenekarok még szorultabb helyzetbe kerültek, így úgy döntöttünk, egyesületet alakítunk. A zenekari próbák látogatottsága továbbra is alacsony maradt, 2004. július 2-ára mégis sikerült toborozni elég sok fiatal, illetve kevés idősebb szászvári zenekari tagot.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 4.