Südi Iringó

1982, szeptember 14-én végre egy hetes késéssel megszülettem. Elsős koromban kezdtem jazz balettozni. Jobbágy Judit, (most Sándor Juditnak hívják) emelt ki a kicsik közül és talán ez határozta meg a további sorsomat is. A négy évvel idősebb nagylányok között a magasabb elvárások közepette gyorsabban fejlődtem. Versenyekre jártunk a csapattal, ekkor már Fásy Ildikó tanított - csupa jó eredményeket értünk el - mindenki boldog volt. Egyéni táncversenyeken is indultam. Hét év után a csapat egyik napról a másikra széthullott. A lányok életében 17-18 évesen más lett a prioritás, de én még csak 12 voltam. Új lehetőség után néztem, így kezdtem akrobatikus rockyzni. Egy év után innen csábítottam el Benkő Gábort versenytáncolni. Gáborral október elején iratkoztunk be Novák Zsuzsa néni vasárnapi tánciskolájába, de 4 hét múlva a versenyzők között találtuk magunkat és december 27-én életünk első versenyén hatodikok lettünk. Sajnos Gábor lelkesedése hamar lelohadt, pedig gyorsan haladtunk és igen jó eredményeket értünk el - így új pár után kellett néznem. Ez a versenytáncosok örök problémája. Egyedül kevés vagy. Hiába akarod nagyon, kell hozzá egy partner, aki szintén azt akarja, mint te. Farkas Viktor lett a következő párom, s egyúttal átigazoltam a Talentum tánciskolába. Bogdán Péter kemény, kitartó munkával csiszolgatni kezdte a mozgásom. Viktorral C osztályban, latin amerikai táncok ifjúsági országos bajnokok lettünk. Szerettem vele táncolni, csöndes visszafogott, fanyar humorú fiú volt. Erőteljesen készültünk a B osztályra, ami minőségben jóval magasabb elvárást támaszt minden táncos elé. És ekkor derült égből villámcsapásként közölte velem a Farkas család, hogy kevés vagyok és hátráltatom Viktort a fejlődésben. Ekkor már két éve Vörös Pétertől tanultunk. És én újra párt kerestem. 17. születésnapomra Emmer Viktor lett a táncpartnerem. A kezdeti nehézségek után szépen lassan egymáshoz csiszolódtunk és öt év kemény munkája alatt értünk el odáig, hogy a magyar latin ranglista első 12 legjobb párja közé soroltak minket. Eljött sajnos azaz idő, amikor lediplomázott, és már nem a tánc élvezett prioritást. Ő munkába állt, én pedig újra párt kerestem. Én hiszek a sorsszerűségben, talán nem véletlen, hogy éppen ekkor költözött haza Berlinből Angyal András. Én már ekkor tudtam, hogy mind korban, mind magasságban, mind karakterben, mind stílusban összeillünk. Csak azt a négy hónapot kellett kivárnom, amíg erre Andris is rájött. Aztán újra belekezdhettem az intenzív edzésekbe, órázásokba és újra csiszolódhattam egy újabb egyéniséghez. Rengeteg hasznos és új dolgot tanultam tőle, amit ő Berlinből hozott haza. Azonnal a döntőbe táncoltuk magunkat és olyan eredményeket értünk el együtt, amiről én csak álmodozni mertem. Egy év alatt a magyar bajnoki dobogó közelében voltunk, s tíztáncban felállhattunk a dobogó 3. fokára. Külföldön is egyre sikeresebbek voltunk. Berlinben a világ egyik legjobb táncosától tanultunk (Franco Formicatól). Majd 2006 telén eljutott hozzánk is a hír, hogy az RTL Klub az új műsorához táncosokat keres. Andris addig rágta a fülemet, míg mi is jelentkeztünk. Természetesen pont akkor hívott minket Ördög Nóri, amikor Berlinben voltunk, hogy holnap várnak minket castingra. Hazaérkezésünk után az első utunk az RTL-be vezetett. A beszélgetés után úgy mentem haza, hogy én ebben a műsorban szerepelni akarok. A SZEL élményeket pedig majd még folytatom... de az egy kicsit hosszabb lélegzetvételű dolog.