Southpark Rock Band

Vissza

Weboldal: southpark-rb.atw.hu/

A zenekar 2001-ben alakult, egyrészt régi barátság és új zenésztársak feltűnése illetve felfedezése után. Az eredeti felállásban Grúz Sándor ült a dobok mögött, Fleischer László játszotta a basszust, Szabó Sándor gitározott és énekelt. Néhány héttel később csatlakozott Pente Mihály, aki a billentyűs hangszereken játszott. Sajnos ez a felállás nem volt tökéletes, mert mind emberi mind szakmai szempontból csalódtunk Grúz Sanyiban és így a zenekar kénytelen volt megválni tőle. Így egy darabig dobos nélkül maradtunk, de legnagyobb szerencsénkre a sors utunkba sodort egy régi-régi jó zenészt és mi elhatároztuk, hogy meghívjuk egy zenekari próbára, és ha neki is tetszik a zenénk, akkor legyen hivatalosan is a Southpark Rb. tagja. Szerencsére minden úgy sikerült, ahogy szerettük volna és az óta Kiss Sándor, ül a dobok mögött, aki zseniális dobtechnikájával és remek ötleteivel gördíti előre a zenekar szekerét. Ebben a felállásban mutatkozott be a zenekar a Tiszalökön már hagyományként megrendezett Mezőgazdasági Kiállítás-Város és Keletnapon, amit a Keletmagyarország című folyóirat szerkesztőségével közösen rendez meg a város. Ez a bemutatkozás remekül sikerült és mondhatom, hogy nagyon sok rajongót szerzett a zenekarnak. Koncertünk végén rengeteg gratulációt kaptunk, és mi joggal lehettünk büszkék arra, hogy a sok munka, ami a dalok betanulásában és gyakorlásában van, végre meghozta gyümölcsét! Itt szeretném megemlíteni, azt hogy ekkor kerültünk kapcsolatba az In-team hangstúdióval és Fülöp Gézabácsi Attilával, aki a későbbiekben nagyon sok segítséget nyújtott a zenekar számára. Az In-team Stúdiójában készült el az első demó felvételünk, mely egy saját szerzeményünk és a Csillagok Királynője címet kapta. Néhány hónap elteltével ismét visszatértünk az In-team Stúdióba és elkészült egy újabb demó lemez, amin négy új szintén saját szerzemény szerepel. Szakmailag és anyagilag is megelégedéssel távoztunk a stúdióból, és ígéretet adtunk, arra hogy ismét visszajövünk, ha összeáll néhány új dal. 2003. április 26-án részt vettünk az Újfehértón megrendezett Amatőr zenekarok Megyei fesztiválján ahol remekül éreztük magunkat és a zenekar az "előkelő" ezüstminősítést kapta a zsűritől, akik a magyar rock élet egyik legelismertebb zenekara, a Heaven Street Seven! Itt még megemlíteném csak kis betűvel, hogy a legjobb énekesnek járó első díjat énekesünk: Szabó Sándor kapta melyre méltán lehet büszke, ugyanis nem akármilyen énekeseket utasított maga mögé. A zenekar különdíjat is kapott így szerepelhettünk a Kölcsey televízió pénteki ajánló műsorában a Víg-Kend-ben is ahol sok-sok híresség, megfordul. Ezek után még sok szereplési lehetőség következett, vendégei voltunk a Gold FM rádiónak a Pulzus rádiónak, majd később a Vajai Hajó rádiónak is ahol ismét népszerű emberekkel találkozhattunk, mint például Szakál Mikivel, aki bő egy órás műsort készített a zenekarral. Az idő és a sors sajnos nem kíméli zenekarunkat sem és megint kénytelenek voltunk egy tagtól megválni, mert időközben zongoristánk szerelembe esett és legnagyobb megdöbbenésünkre úgy döntött, hogy befejezi zenészi pályafutását. El kellett hogy fogadjuk döntését és így ismét újabb zenész keresésébe, kezdtünk, akit hamarosan meg is találtunk, Csóka Edina személyében, akivel a nulláról kezdtünk el újra megtanulni mindazt, amit előtte már közösen felépítettünk! Nehéz időszak volt ez a zenekar életében de a barátság, a régi tagok összefogása, a zene és a zenélés szeretete segített, abban hogy a Southpark Rock Band újra talpra álljon és ismét ugyanazzal a lelkesedéssel, muzsikáljon és minél több meghívásnak, tegyen eleget. A zenekar ezzel a felállással létezik és muzsikál néhány időközben felvett vagy régi becenévvel vagy művésznévvel megtoldva, úgyismint: Kiss"Mina"Sándor-dob, Csóka "Manó" Edina-szintetizátor, Fleischer"Frank" László-basszusgitár, és Szabó" Szabina" Sándor-gitár ének. Reméljük, hogy ez a társaság még sok-sok buliban és rendezvényeken vehet majd részt de, hogy mit hoz számunkra a sors, azt előre nem tudhatjuk.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 13.