Soundshine

Vissza

Weboldal: www.soundshine.fw.hu/

A Soundshine történetének kezdete még a 90-es évek közepéig nyúlik vissza, ami ugyan nem ma volt de nem is oly régen. Dobosunk: Túró, és nótafánk: Robi együtt koptatták az iskolapadot mikor egy unalmas órán úgy döntöttek, francba az egésszel, ők bizony csinálnak egy rockzenekart. Meg is alapították a Security nevű formációt, ahol Túró még gitározott, de Robi már ott is az énekléssel csábította a szoknyákat. A banda elég jól nyomta a metált , még a Pecsába is elmentek játszani. Na persze nem ketten, volt még dobos meg bass- gitár. Ebben a bandába 94-ig tolták együtt a szekeret. A csapat feloszlott de a nagy barátság megmaradt. Robi nem nagyon tudott mit kezdeni a rakoncátlan hangszálaival, így gyorsan elment énekelni a Bloody Mary névre hallgató csapatba. Írták a dalokat , koncerteztek ,jöttek-mentek, és felvettek egy , négy dalt tartalmazó demót. Kazettára!( Ez akkor nem ciki ,hanem büszkeség volt ám fiatalok!) De mint azt tudjuk minden jónak vége szakad egyszer, nem volt ez másképp a Bloody Mary-vel sem, de a tagok itt sem váltak el rossz szájízzel egymástól. Közelebb a Soundshine-hoz Amíg Robiének és Túrógitár ismét egy közös csapat gondolatával foglalkozott addig, a Bloody Marry dobosa (Ernő) próbálni kezdett két fura fickóval: Gyurival és Attilával. Gyuri bőgőzött Attila gitározott. Később csatlakozott még hozzájuk Áki; a gitárember . Gyurit lecserélte Andris, már lassan megvolt mindenki de hiányzott egy énekes, mire Ernő a homlokára csapott:' ba§§ meg a Robi'! Énekes volt, minden rendben.! Zenekarnév: Spacecake (magyarázzam?) Stúdió, négy dal,feloszlás. A szokásos. Még közelebb Nos eddig adott három feloszlott zenekar, és egy rakás zenész. Mit lehet belőle csinálni? Egy negyediket! A dolog ugyanis úgy nézett ki, hogy Túróból időközbe dobos lett, Robi maradt az éneknél gitárattis meg zenekarosat szeretett volna játszani. 2000 -tavaszán beültek 1-10 sörre megbeszélni a dolgokat, Attis hívta Andrist bőgőzni, és kis idő elteltével már össze is rakták az első dalokat. A csapat jó hangulatban és kellemes környezetben muzsikálhatott, egy, a stadionoknál lévő épület padlásterében. Az új felállás rendkívüli inspirálóan hatott a srácokra, ontották magukból az ötleteket. Ebben azonban az is szerepet játszott hogy rengeteg koncertre jártak együtt, és mindegyikük egy külön zenei világot képviselt, de a közös zenei nyelv megtalálása nem jelentett különösebb problémát, mert hajtotta őket a rock’n’roll szeretete. Eleinte csak langyoska dalokat írtak de egy idő után Attis, a többiek unszolására bátrabban rátaposott a torzítóra. Minél többet próbáltak annál jobban érezték magukat a bőrükben. Ők nagyon élvezték amit csináltak de a dalaiknak szerkezete kezdett olyan bonyolultá válni, hogy a közönség arcán 20 perc után a fáradtság jelei mutatkoztak. A barátok bíztatták de kritikával is illették őket :'marha jó amit csináltok csak sok benne a hang' Következő probléma a névválasztás volt amit nagy röhögések közepett próbáltak meg orvosolni. Kis idő múlva Andris fejéből kipattant a szikra : Astronutz! Mondogatták magukba egy darabig, aztán mindenki rábólintott. A név megvolt, a dalok készen álltak, jöhettek a koncertek. Első bemutatkozó fellépésük Andris nővérének születésnapján történt meg, ahol a szépszámmal megjelent ünneplőket még meg is táncoltatták. Következő nagyobb lélegzet vételű zúzásuk 2002-re tehető amikor ugyanis Andris kapcsolatai révén sikerült beférkőzni a Szigetre. Utolsó nap délután 5-óra. Mindegy, mégiscsak a SZIGET. Lázasan készültek hőseink a nagy napra. Barátaik ugyanolyan büszkén hallgatták a csapatot, mint amilyen büszkén álltak ők, a világot jelentő deszkákon. Nagy örömmell látták a színpadról a srácok, hogy a korai kezdés ellenére hetednaposan is tántorogtak be szigetlakók a Bahia-sátorba, akik kegyes kurjongatással bíztatták őket. A nagy siker után jöttek az elmaradhatattlan problémák a bass-posztot betöltő Andris és a bagázs többi tagja között. A feszültség kenyértöréshez vezetett. (De mindenki örömére a kapcsolat nem szakadt meg, sőt Andris a mai napig a csapat elsőszámú kritikusa, és rajongója egyben.) Innentől kezdve a három muskétás: énekRobi, dobosTúró,és gitárAttis kétségbe esve kereste D’Artagnan-ót . A cél előtt Egy itatóban találkoztak Attis régi ismerősével Lucu-val, aki már akkor is a négyhúros fenegyereke volt. Megbeszéltek egy közös időpontot, amikor bemutatkozhattak egymásnak zeneileg is, és láss csodát Lucu velük maradt. Az új tag a dalokat hamar magáénak érezte, és pompás játékának köszönhetően tartalmasabbá is váltak. A kezdeti idők sok közös próbával, gyakorlással teltek. A munka meghozta gyümölcsét, és az elismerő szavak egyre sűrűbben hangoztak el. Saját költségükön berendeztek egy majdnem stúdiót. Rögzítettek négy dalt, ahová Andrist is meghívták vendégmuzsikusnak. Ekkor adta Robi a szépen csengő Soundshine nevet a produkciónak. A zenekar tagjai szervezték a koncerteket, ki merre- mit- tudott. A csapat életét egy próbaterem csere is szinesitette. Harmadik említésre méltó közönségtoborzó koncert a Pesti Est caffe- ban történt a Faith No More tribute előzenekaraként. Sajnos problémák megint jelentkeztek a zenekaron belül, de még ezzel a felállással bevetették magukat 2005-nyarán a Parkplatz stúdióba, ahol rögzítették első komolyabb hangvételű demójukat. A hangmesterek: Szabi (superbutt) és Bogyó (blind myself) voltak. A demo elkészülése után nem sokkal Lucu és Robiék útja szétvált, de bass-gitáros kollegájuk még kisegítette őket egy koncert erejéig. (Lucu azóta is gyakori kedves, és aktív vendég a koncerteken, ha lehet ö foglalkozik a sound-al) A fiúk mindent megtettek annak érdekébe, hogy ne maradjanak sokáig mély hangok nélkül, és ahol csak lehetett érdeklődtek, kerestek-kutattak. Kipróbáltak sok jó és lelkes muzsikust és végül Almásy Dani mellett döntöttek. Cél Az új emberrel kiegészült soundshine hamar megmutatta magát a nagyközönségnek. A törzstagok örömmel nyugtázták hogy jól döntöttek, és a visszajelzések is ezt igazolták. Dani debütáló fellépése óta folyamatosan koncertezik a banda. Ha idejük engedi örömmel tesznek eleget minden meghívásnak, és ők is keresik a lehetőséget hogy egy nagyot zúzhassanak. 2006-nyarán kezdték el első lemezük felvételét a számukra egyáltalán nem ismeretlen Parkplatz stúdióban. A munkát fergeteges mulatságokkal tarkították, ebben nagy szerepe volt a foci vb-nek és morgen kapitánynak. A felvételeket, a demójukat is készítő superbutt-tos Szabi, és a Subscribe-ból ismert Attis végezte.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 7.