Sláger Tibó

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

Kiss Tibor, "TIBÓ" tibovagyok, számos nagysikerű hazai dalsláger szerzője. 1967. május 10-én születtem Zala megyében. Zenei pályám 1982-ben kezdődött el. Először amatőr zenekarokban basszusgitároztam, majd később saját szerzeményeket, dalokat Kezdtem el írni, játszani. Ezek a dalok egyre népszerűbbek lettek a közönség körében, s Ezáltal egyre több és több előadó tűzte műsorára őket. Mostanáig tött mint 100 dalom van jegyezve az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által, melynek egyesületi tagja vagyok. Közülük is kiemelném "Kék a szeme" című slágeremet, mely hihetetlen mértékben meghódította a magyar közönséget, sőt a dal sikere folytatódott határainkon túl is. Negyvenhárom(!),hivatalosan jegyzett produkció hanghordozóin szerepel a Dal. A "Kék a szemén" kívül természetesen születtek még nagy sikert hozó slágerek, pl.a "Táncolj cigánylány" című dalomnak is hasonló a sikertörténete. Bangó Margit, MC Hawer, Bódi Guszti, Bunyós Pityu, Lagzi Lajcsi és még sok hazai előadó felhasználásában egyre népszerűbb. 2001. októberében indult útjára egy vadonatúj produkció "Márió a harmonikás" címmel felkérést kaptam az A oldal 1-es "indító" sláger megírására."Amikor a szívem..." címmel elkészült a dal, maga mögött tudva több ismert feldolgozást. A siker nem váratott sokáig magára. Nem egészen öt-hét alatt több mint 40.000 példány kelt el a lemezből, jelenleg 130,000 eladott példánnyal gyémánt lemez.Ezen túl elkészítettem Márió 2. Lemezének címadó dalát "Hol a szerelem" címmel már dupla platina lemez, e kiadványon 4 dalom szerepel. Márió 3. Lemezére is sikerült 3 slágert szereznem, a lemez követve a siker sorozatot már szintén dupla platina több mint 70. 000 eladott példánnyal. 2002. Májusban készítettem el első önálló szerzői Kiadványomat melyen 11 dal szerepel.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 11.