SID

Vissza

2004 novemberében jelent meg a Stúdió c. album, amelyen Sid bemutatkozott a közönségnek. A U2 és Coldplay dallamvilágán felnövő Sid sajátosan fogalmazta meg szerzeményeit ezen a lemezen. Wolfgang Terne zenei társproducerrel azokat a kiváló zenészeket hívták meg a stúdióba, akik Magyarországon a legközelebb álltak az elképzeléseikhez. Többek között Borlai Gergő dobost, Varga Laca basszusgitárost, Kovács Geri gitárost, Neumann Balázs billentyűst és Tumbász Viktor gitárost. A lemez megjelenésekor meglepetést okozott a magyar piacon és a Nap felé c. dal a Viva charton hetek alatt a 2. helyre ugrott. 2005 áprilisában Sid menedzsere Trunkos András lett, aki megszervezte a lemezbemutató turnét. A színpadon Tumbász Viktor gitározott, Szöllössy Kati basszusgitározott és Mezőfi István dobolt. A Bikini együttes előzenekaraként és önálló koncerteken a zenekar több mint ötven alkalommal lépett fel. 2006-ban Sid az Omega előzenekaraként Európa több országában is bemutatkozott. A nemzetközi turnén Tumbász Viktor gitározott, Szöllössy Kati basszusgitározott és Mihály András dobolt. Ezek közül az egyik legemlékezetesebb koncert a berlini Tempodromban volt. 2007 januárjában Sid Londonba utazott, ahol megírta „Make It” című új dalát, amely a magyar slágerlistákra is felkerült „Tiéd a szíved” címmel. Az ebből készült videoklipen Sid énekelt, Szöllössy Kata basszusgitározott és Szipszer Szabolcs dobolt. Az augusztus 11-ei drezdai koncerten már Kenyeres András gitárossal együtt léptek fel. Ősszel a stúdióban megszülettek az új dalok, melyeket a zenekar kiküldött a német producernek, aki koncerteken szeretné megnézni SID lehetőségeit Európában. 2008 március 1-én SID német turnémenedzsere, kiadóigazgatója és a Höfner cég kelet-európai vezetője Magyarországra repül, hogy megnézze a zenekar élő koncertjét. Március 15-én a frankfurti Musikmesse-n a SID együttes unplugged koncertet játszik Höfner hangszereken a cég támogatásával. Június 28-án a német Artrock Fesztiválon SID többek között a Queensryche együttessel lép fel. Ezeken a koncerteken már Balogh Szonja dobol, Szöllössy Kata basszusgitározik, Kenyeres András gitározik és Sid énekel.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 7.