Shake Kvartett

Vissza

A Shake receptje nagyon egyszerű: musical-részletekből, filmzenékből, sanzonokból, operett-betétekből, angol és magyar slágerekből áll össze. Ízlés szerint keverik: Borbély B. Emília, Éder Enikő, Kiss Attila és Molnos András Csaba. Bevallásuk szerint egy-másfél órás műsorral bármikor előállnak, de a repertoárjukat folyamatosan bővítik. A Shake megrendelhető táncestékhez, bálokhoz, cégrendezvényekhez, csak sajnos, nagyon nehéz egyeztetni a kvartett tagjainak színházbeli kötelezettsége miatt – mondták a művészek. Az együttes majdnem egy évvel ezelőtt állt össze, de akkor még a Csiky Gergely Állami Magyar Színház műsoron lévő darabjainak zenéiből tervezték összeállítani a produkciót, később viszont “nyitottak” a musicalek, filmzenék felé is. A névváltoztatáskor is arra gondoltak, hogy tükrözze a csapat stílusát: amolyan vegyes, szívesen fogyasztható és könnyen emészthető, mint egy turmixital – avatott be a részletekbe Molnos András Csaba.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.