Seherezádé Stúdió

Vissza

Schäfer Katalin vagyok 6 éves korom óta (1988) táncolok, Jeszenszky Endre balett intézetében tanultam klasszikus balettet mely nézeteim szerint minden tánc alapja. (Persze ez akkoriban még nem volt tudatos választás, nővérem íratott be és mennem kellett akkor is amikor inkább motoroztam vagy fára másztam volna.) Később több táncba is belekezdtem jazz-balettól a flamenkóig, de az igazi áttörés 2001-ben érkezett el, ekkor kezdtem hastánccal foglalkozni egy magyar oktatónál. 6-hónapos tánctudással már az Országos Raks Sharki verseny döntőseként, azaz a legjobb 10 táncos között léphettem a színpadra. Lassan körvonalazódott hogy az egyéniségemet jobban tükröző, technikásabb, dinamikusabb, elegánsabb egyiptomi stílus illik hozzám. Tudásomat Egyiptomban fejlesztettem mesterkurzusokon, magánórákon. Több mestertanártól tanultam workshopokon (Raqia Hassan, Mahmud Reda, Aida Nour, Dr Mo Gedawi), de sikerült "egymásra találnunk" Magdy El-Leisy-vel is aki szintén a klasszikus balett jeles képviselőjeként kezdett foglalkozni orientális táncokkal. Sokat tanultam tőle az Egyiptomi folklortól az Andalúz táncokig. Több mesterkurzust szerveztem Magyar országra Magdy El-Leisy-nek és az Art of Orienttel Yasmina Ramzynak segítve ezzel a magyar táncosok fejlődését is. A közel keleti folklór táncok azóta meghatározzák a stúdió profilját, hiszen a klasszikus egyiptomi raks sharki mellett autentikus néptáncokat is oktatatok, valamint létrehoztam a Seherezádé folklór csoportot (4 arab fiú, 4 magyar lány) mely országos szinten egyedülálló és igazán kedvelt fűszere a hazai táncos életnek. 2003-ban létrehoztam önálló hastánc stúdiómat, ahol lázasan folyik a munka, hogy a legszínvonalasabb produkciók kerüljenek ki a színpadra.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2018. szeptember 24.