Sable

Vissza

Weboldal: www.sable.freeweb.hu/

A zenekar 1996. szeptember. 27-én alakult Tatán. Az első fellépés '97. augusztus. 1-én volt Az Old-Boy's Rock Clubban. Azóta országos szinten, több helyen is megfordultak. '97. szeptembere óta tagjai a Tatabányai Zenészegyletnek. '98. júniusában Funeral Oration (Halotti Beszéd) címmel demójuk jelent meg, szerzői kiadásban! Ezután - májusban - tagcsere történt a zenekarban. Racs Krisztián távozása után Nagy Zoltán került a zenekarba. Júniusban a zenekar Phantom's Curse című dala felkerült a TAZ-MÁNIA válogatás cd-re. Ugyanez a dal ötödik helyezett lett a Petőfi Rádió - Rock Gyermekei - listáján. '99. szeptemberében újabb hanghordozó látott napvilágot, The Black Art /EP./ (A Fekete Művészet) címen, kislemez formájában. Ezután ismét tagcserék következtek! Loderer László és Szénási Gergely helyére Racs Krisztián és az Overmind nevű zenekar romjai alól Esztári Richárd (basszusgitár) került a csapatba. Ez a felállás rövid ideig, decemberig tartott. Az eddigi frontember Horváth László a basszusgitár mögé került, de hangja ezután is hallható lesz! Valamint visszakerült a zenekarba a korábbi gitáros, Loderer László, aki az énekesi posztot látja el a jövőben.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2018. szeptember 24.