Romano Drom

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

A Romano Drom együttes apa és fia köré formálódott. A két Kovács Antal, kiválva az Andro Drom együttesből, ahol mintegy 15 évig játszottak, új zenekarukkal immár 1999 éve járja saját útját, népszerűsítve a magyarországi oláh- cigány zenét. Csakúgy, mint őseik, ők is felkeltik az emberek kíváncsiságát, bármerre is járnak, azzal a különbséggel, hogy ez a kíváncsiság immár a koncerttermekbe és fesztiválokra vonzza az érdeklődőket. Romano Drom, romani nyelven: cigányok útja, egy sajátos kultúra közvetítését is jelenti generációról generációra. A szájhagyományokra épülő, anyanyelven énekelt dalok újszerű zenei hangzással egészülnek ki, ahol a kanna ás a kanál hagyományos játékát kiegészíti a gitár egyre erősödő jelenléte, a nagybőgő és a tangóharmonika. Érzelmek, őszinteség és energia, ezzel jellemezhetjük igazán a Romano Drom játékát, amely büszkén viszi tovább ősei hagyományait, de ugyanilyen nyitott a különböző más kultúrákra is.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 28.