Rezeda Népi Együttes

Vissza

Weboldal: http://www.rezeda.iweb.hu/

Győr-Moson-Sopron megyében, a festői szépségű Szigetköz egyik kis településén, Dunaszegen alakult meg a Rezeda népzenei együttes húsz évvel ezelőtt. A népművészet mellett elkötelezett pedagógus-népművelő szervezők legfőbb törekvése az volt, hogy az iskolán kívüli nevelés eszközeit alkalmazva a magyar népi hagyományok értékes elemeit használják fel a tanulók ismeretanyagának gyarapítására. A Rezeda népzenei együttes már néhány éves működésével magára irányította a közfigyelmet s egyre több nyilvánosságot kapott. Műsorait előbb szűkebb környezetében, majd egyre szélesebb körben mutathatta be. Az együttes gyakori résztvevője hazai és külföldi fesztiváloknak, kulturális rendezvényeknek, méltóan képviselve a Kisalföld népzenei hagyományait. A Rezeda Népzenei Együttes a térség legismertebb ifjúsági együttesei közé tartozik. Évenkénti 35-40 szereplésével fontos szerepet tölt be a magyar népi kultúra éltetésében. Ismeretterjesztő célzatú előadásaikon fontos szerepet szánnak a közös éneklés örömének és a magyar népi hangszerek jellemző sajátosságainak bemutatására. Szakmai eredményei és eddig végzett tevékenysége révén az együttesnek jelentős kisugárzó ereje van.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.