Quimby

Vissza

Weboldal: www.quimby.mentha.hu/

A Pentele nevű faluból növesztett iparváros (Dunaújváros) már rég nem viseli Sztálin nevét, ám még korántsem rendelkezik országos hírű futballcsapattal, amikor néhány helyi gimnazista Október néven feldolgozásokat játszó zenekart alapít. A Kiss testvérek (Tibor és Endre) köré épülő együttes a suli végeztével hamvába hal, hogy aztán az egykori tagok némelyikének útjai néhány évre rá budapesti albérletekben keresztezzék egymást. 1991. Megalakul a Quimby. A tagság szolid fluktuációja és számos pesti kocsmakoncert után 1993-ra összeáll az a hatos (Kiss Tibor - ének, gitár, Kiss Endre - gitár, Varga Livius - ütőhangszerek, vokál, Molnár Tamás - szaxofon, Mikuli Ferenc - basszusgitár, Medve Ákos - dob), amely rögzíti az angol nyelven éneklő zenekar első anyagát, amely kazettán jelenik meg és melynek címe Sip Of Story, azaz, Egy korty történet. Akik akkoriban hallották a Quimby egyre sűrűsödő koncertjeinek némelyikét, azoknak a dalok hallatán - a kortárs rokonlelkek mellett - a két világháború közötti sanzonok és kabarék vagy Berthold Brecht dalainak világa ugorhatott be. A Sip Of Story megjelenése után egy évvel a zenekar - mely ekkor már az egyik legsikeresebb budapesti klubbanda - tagcserére kényszerül: az idősebbik Kiss-tesó, Endre távozik, a helyére azonban nem egy új gitáros, hanem egy fiatal, balatonfüredi születésű billentyűs, Balanyi Szilárd kerül. A zenekar 1995-ben ebben az új felállásban, (a legendás Főnix stúdióban) rögzíti új albumát, a Jerrycan Dance című lemezt, mely a Sip of Story-val ellentétben már CD-n, viszont magánkiadásban jelenik meg. A még ugyancsak angol nyelvű Jerrycan Dance már tartalmazza a Quimby-re mai napig is (persze újabb és újabb mutációkban) jellemző stílusjegyek egy szeletét - erős hangulatú, sanzonos, epikus hangvételű dalok, expresszív zenei világ és előadásmód. Majd egy nagy ugrás… A zenekar beszédes címmel ellátott 2002-es Káosz Amigos című albuma sem okozott csalódást. A lemez egy zaklatott, zűrös és ki-befordított világ vibráló, érzékeny, dinamikus, tragikus és humoros, sokszor tragikomikus zenei és szöveges lenyomata, sőt ha úgy tetszik: zenés-szöveges kaland káosz amigóékkal a látható világ fonákján meg egy jókora fityisz. Keressünk szinonimákat! Megkönnyebbülés? Újrakezdés? „Nagy levegő, nagy fújás”? Ez is, az is. A Kilégzés-album a zenekar történetének talán legfontosabb munkája. Érdekes mérföldkő, hiszen nem csak művészileg, hanem praktikusan is korszaknyitó (ráadásul egy kicsit korszakzáró) munka. Egy megelőző fázisból áthozott régi emlékek új kontextusban, újraértékelés, leltár, ilyesmi. Nyilván nem véletlenül – Gerdesits Faszi Quimby-dobos szokásos fanyar szóvicce szerint Kivégzés, és nem is téved nagyot a szóvicc kiötlője, hiszen Kiss Tibor most sem finomkodik, de nem nosztalgiázik és nem is kanyarít nagy életigazságokat, hanem – ha egy kicsit drasztikusan akarunk fogalmazni – ironikus, érzelmes és expresszív stílusával verbálisan teszi el láb alól a múltat. Aztán – hogy elrepült az a pár év! – 2006-ban hirtelen 15 éves lett a zenekar. A rendes kamaszkorba lépett együttes meg is adta a módját az ünneplésnek. A Quimby a jeles jubileumot egy különleges, szubjektív módon összeállított válogatás-CD-ből és legalább annyira sajátosan dokumentarista DVD-ből összepakolt dupla válogatáslemezzel - Family tugedör -, egy a Katona József Színházban megrendezett dupla színházi koncerttel indította, egy emlékezetes, „táblás ház előtt” lezajlott Petőfi Csarnok-koncerttel folytatta, majd egy január 1-i különleges fellépéssel, „varázszenével” tetőzte be. Itt tartunk most.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 4.