Pödör Bálint

Vissza

1975-ben született Budapesten. Hatéves korától klasszikus ütőhangszereken tanult (üstdob, kisdob, marimba, vibrafon stb.) Balázs Oszkár és Schwarcz Oszkár professzoroknál. 1997-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola győri tagozatán szerzett zenetanári és zeneművészi diplomát Váray László tanítványaként. Főiskolai évei alatt a debreceni országos ütőhangszeres verseny különdíjasa, majd első helyezettje lett. Számos szimfonikus zenekarban közreműködött, például a Budapest Strauss Symphony Orchestra-ban, amellyel a világ különböző országaiban sok száz hangversenyt adott. Érdeklődése a komolyzene mellett egyre inkább a jazz, a funk és a populáris irányzatok felé fordult. Kézi ütőhangszerei, például a konga révén (amelyen nyolc éve játszik) a latin és a világzene rajongója és művelője lett. Egy évig játszott egy tradicionális jávai gamelán zenekarban a budapesti Indonéz Nagykövetségen, ezzel egy időben indiai ihletettségű világzenét játszott a Világok Hangja együttesben és balkáni zenét a Monori Kvintettben. Hastáncosok kísérőjeként török és arab zenét dobolt a Caravanban, majd másfél évig Magyarország egyetlen török együttesét, az Arasindát erősítette. Beni Perezzel a kubai son és salsa, a Molatako együttessel pedig az afrikai makossa stílusban merült el. Színházi előadások (Katona József Színház) és táncszínházi produkciók (Állami Népi Együttes, Experidance) gyakori közreműködője. Megismerte a lemezstúdiók fegyelmezett munkáját is, session zenészként felvételezett különböző előadókkal. Nyolc éve tanít dobot, ütőhangszereket zeneiskolában és magánúton. Elvégezte a MÚOSZ Bálint György Újságíróakadémiát, zenei tárgyú cikkei, lemezkritikái a Gramofon című zenei folyóiratban, a világzene rovatban olvashatók. A Klub rádióban a zenei szerkesztő asszisztense volt. Az utóbbi években szórakozóhelyeken, diszkókban is keresett zenész, mivel DJ-kel is együttműködik live kongásként. Hétvégente a budapesti Kaméleon mulatóban hallható, a salsa és a diszkózenés rendezvényeken egyaránt. Állandó triója jelenleg a Samba de la noche, amelyben bongón kísér, a Makám együttesben, pedig dobfelszerelésen és kézi ütőhangszereken játszik balkáni ritmusokat, világzenét. Együttesek, amelyekkel játszott: ős-Rockfort, Laokoón-csoport, Caravan, Trio de Janeiro, Anselmo, Sebő Ferenc, Gryllus Vilmos (Maszkabál CD), Fiesta, Samba de la noche, Makám és még sokan mások…

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2018. július 19.