Pisti Bűvész

Vissza

1966-ban gyerekként ismerkedtem meg a bűvészettel. Nem mondom, hogy akkor elhatároztam, hogy bűvész leszek, de mivel az érdeklődésem nem csökkent és sikerült olyan embereket találnom, akiktől tanulhattam, egyre inkább belemerültem a trükkök tanulásába, gyakorlásába. Polgári foglalkozásom mellett a későbbiekben is folyamatosan bűvészkedtem. A sok gyakorlás és amatőr fellépéseim sikereinek hatására, valamint ismerőseim biztatására 1984-ben hivatásos bűvész vizsgát tettem az Állami Artistaképző Intézetben. Belföldi fellépéseim mellett számos külföldi versenyen vettem részt az évek során, ahonnan az esetek többségében díjazottként tértem haza. Idő közben a "gyermek bűvészet professzora " címet is elnyertem. Az utóbbi 10 évben gyermekeim hatására inkább a gyermekműsoraimat helyeztem előtérbe, holott szakmán belül manipulációs, vagyis kézügyességi bűvészként ismertek meg. 1995-ben Ágnes lányom is hivatásos bűvész lett, így már kettesbe jártuk az országot-világot. 1996-ban szakmai tudásom elismeréseként nemzetközi zsűritagnak választottak meg. Azóta is számos hazai és külföldi versenyre hívtak és hívnak, hogy a színpad másik oldalán képviseljem a magyar bűvészeket, és szakmai felkészültségemmel segítsem az új generáció fejlődését. Jelenleg is több tanítványom ér el sikereket belföldi és nemzetközi versenyeken és válik gyermekérdeklődőből felnőtt jól képzett hivatásos bűvésszé.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 4.