Pintér Zoltán

Vissza

1970-ben születtem, Budapesten. Már 3 évesen tanulni kezdtem zongorázni. Az első zongoraversenyt, 5 évesen nyertem meg, ezt követően is mindegyik versenyt megnyertem, amin elindultam. A számomra legnevezetesebb versenyt, 1981-ben nyertem meg, az Országos Bartók Béla Centenáriumi Emlékversenyt. Ezután érdeklődni kezdtem a jazz műfaja után, ami klasszikus zenével együtt azóta is kitölti, minden zenei igényemet. 1973-76 között, három zongoratanárom is volt, sajnos már rájuk nem nagyon emlékszem. 1976-89 között, Schichtanz Lórántnétól tanultam klasszikus zongorát. A műfajváltásomban 1981-89 között, Dr. Garay Attila volt a segítségemre. Ők ketten alkottak bennem olyan maradandó zenei nézetet, ami a mostani zenei elképzeléseimet még mindig híven tükrözik. 1988-ban felvételiztem a Jazzkonziba. Itt először Gonda János, majd Binder Károly növendéke voltam. Kevés energiát fordítottam a karrierem építésére. Elégedett voltam és vagyok azzal, hogy a jazz a hivatásom, és a hobbim is! Az egyik magánnövendékem "tanított" meg arra, hogy a karrierem érdekében nekem kell lépéseket tennem! Fokozatosan fogalmazódott meg bennem az a zenei elképzelést, amit szeretnék megmutatni mindenkinek. Megkerestem a két gyerekkori barátomat, Balázs Elemért, és az Egri Jánost, hogy készítsünk el egy lemezfelvételt, ami kézzelfoghatóvá teszi a gondolataimat. A Jancsi és az Elemér személyében szerintem a legjobb partnereket találtam! Hosszú idő után ismét elindultam egy versenyen. Olaszországban a "Premio Internazionale Massimo Urbani" versenyen. A szakmai zsűri különdíját nyertem el. A legfontosabb dolognak tarom a zenében, és egyáltalán akár melyik művészeti ág, hogy a muzsikának tükröznie kell a szeretet és a tiszteletet mind a kollégák, a hallgatóság, valamint a hangszer és a zene irányába. Ezért kapta az első lemezezem, az "Everything i love" címet. A másik nagyon fontos dolog, hogy a muzsika nem öncélú elfoglaltság a zenész számára. A világhírű zenészek nem felejtették el a standardokat játszani, amit még mindig szívesen hallgatnak az emberek. Talán nálunk sincs ez másként. Véleményem szerint, az emberek szeretik a dallamos és a ritmikus zenét. Fontos az ismerős melódia is. Csak akkor fogok előrukkolni egy új irányvonallal, ha az valóban eredeti. Ebben a végtelenségig maximalista vagyok. Addig is szeretném a "Nagy elődök" irányvonalát követni, a standardok világában, amit lépésről-lépésre fejlesztettek, és még fejlesztik is... Zenekarok: Emerton Big-band Spacemakers Four friends in swing Lucky Boys Dixiland Band Carol Cass zenekara Pege Quartett Fritz Jazz Band Joe Muranyi zenekara Valamint a számos kiváló jazzmuzsikus... Tanítás: Vasutas Zeneiskola (1992-93) Gorsium Zeneiskola, Tác (1996-99) Violin Zeneiskola, Dunaújváros (2006-07) Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola, Székesfehérvár (2007- )

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 11.