Piece of Peace

Weboldal: www.pieceofpeace.atw.hu/

A gondolat, hogy zenélni kellene de nem csak egyedül, ifi szinten, vagy gyüliben, már régóta foglalkoztatott. Korábban én is fújtam a rezet zenekarban de valahogy nem volt elég, teher volt számomra (na meg a szülői nyomás….) ráadásul nem voltam megtérve. 3, 5 – 4 év hangoskodás után beadtam a kulcsot. Nem érdekel senkinek az elvárása. Letettem a lantot… akarom mondani a trombitát. Nem sokkal ez után azonban megtértem és bemerítkeztem. Ez nagy változást jelentett az életemre nézve (annak ellenére, hogy vallásos háttérrel rendelkeztem). Kerestem, hogy hogyan szolgálhatnék, a versmondáson, bizonyságtételen és más, gyakorlatiasabb dolgokon kívül. Így hát a zene felé fordultam. Régóta szerettem volna basszusgitározni, de eddig nem volt rá lehetőségem, meg nem is láttam realitását a dolognak. Amikor a szüleim elé álltam, azzal a kéréssel, hogy mi lenne, ha… azt hitték, hogy csak egy újabb fellángolás, és azt a feltételt szabták: ha megtanulom az alapokat egy akusztikus gitáron (mert az, rendelkezésre állt), akkor majd vehetek egy saját hangszert. Kevesebb, mint egy év elteltével egy és egy fárasztó, verejtékes nyár után, sikerült összegyüjtenem annyi pénzt, hogy vegyek egy bass gitárt. Nem sokat tétlenkedtem, igyekeztem sokat gyakorolni, zenélni az ifjúsággal. A karácsony közeledtével, ráhangolódásképpen, én is sok karácsonyi nótát hallgattam, amikor a megszokott sematikus feldolgozások között találtam egy különleges számot, a Supertones nevű hosszú múltra visszatekinto ska zenekar (2005 őszén meg is szűnt) előadásában. Ez, a talán mindenki által ismert karácsonyi ének: a Joy to the World, vagy magyarul Örvendj világ. Elképesztő, csúcs mekkora szám, és bár az elott is hallgattam ska-t, de talán ez volt az, ami arra késztetett, hogy még többet… arra gondoltam, mi lenne, ha mi is megtanulnánk és eljátszanánk ezt az éneket ilyen feldolgozásban. Olyan sok éneket megtanulunk, mért pont ezt nem lehetne. Tehát a zenészeink elé álltam, és elmondtam, hogy mi a tervem. Eleinte kicsit idegenkedtek a dologtól, még ismeretlen volt ez az egész stílus, de végül is belementek. Két hét volt karácsonyig, és meg sok munka volt, leírni a trombitaszólamokat, megtanulni azt és gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni. Amikor eljátszottuk azt a gyüliben (villanygitár, vinnyogó hangok stb.), nagyon tetszett a dolog, zárójelben azért hozzá kell tenni, hogy amikor ezt visszanéztük videóról, látszott hogy két hét munkája csupán. De térjünk vissza a zenekar sorsának alakulásához. Az elozoekben ecsetelt ”CÉL”-t elértük, teljesítettük. Hogyan tovább? Megmaradunk egy számos alkalmi zenekarnak, vagy tovább dolgozunk. Ebben már sokkal nagyobb egység volt. Nem tudtuk ugyan hol és mikor fogunk zenélni, csak zenéltünk. Ismert dicsoítőénekeket játszottunk Insyders és Buck feldolgozásokban, aztán készítettünk egy saját átdolgozást is (talán az egyik legjobb, minden tekintetben). A próbák eleinte rendszertelenül zajlottak, aztán késobb megegyeztünk egy idopontban, amikor minden héten összejövünk és próbálunk. Csak próbáltunk és próbáltunk még mindig ”céltalanul”, amikor a gyülekezetünk szervezte a ProChrist evangélizációt. Az egyik megbeszélésen, felvetettem, hogy szívesen zenélnénk egy este. Ez a lehetőség aztán bizonyos okok miatt meghíjusult, viszont még ugyan ezen a megbeszélésen felmerült egy másik ötlet, hogy hitelődeinket követve, akik evangélizáció elott az egész falut bejárták, és nem hagyták ki a kocsmákat sem, hívogatás céljából elmehetnénk a helyi iskolákba zenélni. Ez talán még jobb lehetőségnek tűnt. Tehát újból elénk került egy cél. Sokat kellett próbálni, hiszen korán sem vagyunk profik, de azt hiszem, hogy Isten meghallgatta az imáinkat és áldás volt rajtunk. Ő az, aki erejét adja a mi próbálkozásunkba, Ő az, aki mögöttünk áll. A koncertrol nem írok, az még megérdemel egy külön misét. A beszámolók között többek közt erről is olvashattok majd, és, hogy ismételjem magam… hát igen ezek lennénk mi, a [Piece of Peace] nevű zenekar.