Palóc Néptánc

Vissza

Weboldal: www.paloc.uw.hu/fooldal.htm

A Palóc Néptáncegyüttes 1998.-ban alakult, a salgótarjáni Nógrád és a Széchényi Boróka együttes táncosaiból, valamint a helyi művészeti iskola növendékeiből. Előadásukban bemutatják a Kárpát medence tájegységeinek, főként a magyar nyelvterület tánc- és zenei hagyományát. Törekvésük az eredeti hagyományos paraszti kultúra színpadra tétele, és hiteles bemutatása. Különös figyelmet fordítanak saját területüknek, a palócság táncainak bemutatására. Fennállásuk alatt a helyi rendezvényeken kívül, rendszeres résztvevői az évenként megrendezett Megyei Néptánc Antológiának és a Nógrád Megyei Nemzetközi Folklór Fesztiválnak. 2002-ben Százhalombattán, szakmai zsűri előtt minősültek. Többször jártak Szlovákiában és Lengyelországban. 2003. év legnagyobb sikere a lengyelországi Beszkidek Nemzetközi Fesztivál fődíjának elnyerése volt. 2004-ben, Törökországban a Bursai Nemzetközi Fesztiválon vett részt az együttes. A városi Önkormányzat támogatása mellett, az együttes tagjaiból létrejött Szécsényi Népművészeti Egyesület biztosítja a működéshez szükséges feltételeket. Az együttes székhelye Krúdy Gyula Városi Művelődési Ház, ahol képzett szakemberek irányításával közel 60 gyermek sajátítja el a táncolás tudományát. Gyermektáncosok is rendszeres résztvevői a helyi és megyei bemutatóknak.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 5.