Pál Tamás

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

A Megasztár tehetségkutató verseny egyik legizgalmasabb egyénisége. A felejthetetlen versenyidőszakról így ír: "A második széria első válogató napján tizenegyedikként sétáltam be, oly később döntősökké vált emberek mellett, mint Bella Levente vagy Torres Dani, közvetlenül a vigaszágban mellettem versenyző Pápai Joci előtt. Később hallottam, tavaly is ez volt, és következőleg is valószínűleg így lesz, hogy sokszor egy időpontra koncentrálódik sok tehetséges gyerek. Sok minden történt, közben megnősültem, az ötvenbe jutás esélye minden másodperccel egyre távolabbinak tűnt, mikor Pierrot végre kimondta a nevem, kezdődtek az igazi bajok. A dalválasztás, ahogy azt sokan mondták akkor és azóta is, a legfontosabb dolog. Mert az egyik oldal, mit szeretek énekelni, az egy másik, mi áll jól, és a harmadik, mit szeret a közönség. Na ezt összeegyeztetni nagy bűvészmutatvány, inkább szerencsével, mit tudatos tervezéssel jött össze. A The Calling dalára úgy emlékszem vissza, mint az épp csak elindult zenei pályám egyik legfontosabb pontjára, ezért soha nem is fogom megunni, mindig szívesen énekelem majd. Ami azután történt, az már nagyjából a nyilvánosság előtt zajlott. Nem mondom, azt kaptam, amire régóta vágytam. Van sok kellemes oldala, és van néhány kellemetlen is, de összességében pozitív irányba lendül a mérleg. Most éppen a lemezem körül forognak a gondolataim, illetve a napjaim, hiszen ezen dolgozom. Nagyon igyekszem meglovagolni a lehetőséget, ami igazából könnyen hullott az ölembe. Nem állítom, hogy megdolgoztam érte, sőt! Pont most kell bizonyítanom, vajon érdemes vagyok-e a megelőlegezett bizalomra. Innentől kezdve csak és kizárólag rajtam múlik, bent maradok-e a Megasztárnál jóval nagyobb zenei porondon, vagy kiszavaz a közönség…"

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 5.