Ottrok Béla

Vissza

Amikor megszülettem még tehetséges zongoristának számítottam. Idővel mindenki rájött, hogy a tehetség nem elég. Csak én nem… Az életem, illetve annak szakaszai nagyvonalakban, egy romhalmaz azoknak, akik ismernek,viszont királyság azoknak, akik nem. „A világot már körbejártam”, a helyemet még nem találtam, eddig... Huszonkilenc évesen, elmondhatom magamról azt, amit sokan nem. Egy igazi Tekergő vagyok, illetve voltam. Emlékezetemben még él egy régi álomkép, hogy amikor felnövök, körbeutazom Magyarországot, úgy, hogy mindenhol azt teszem, amit szeretek. Zenével fogok pénzt keresni, utána, pedig beutazom Európát a zeném révén. Ekkor lehettem vagy tizenöt éves, és Apim mellett klarinétoztam egy vendéglőben Ráckeve egy arra alkalmasnak alig mondható helyiségében. Mert kicsi volt, büdös, ráadásul meleg volt a sör... Már akkor is nagyra törő álmokat szövögettem. Elhittem, elég csak álmodozni, tenni, pedig alig-alig. S lássuk be nem ilyen egyszerű az élet. Egy szép napon, szilvesztert zenélek egy dobossal, Pomázon egy vendéglőben, aki megkérdezi meló végén tőlem, nem lenne-e kedvem vele elmenni egy cirkuszba. Persze rögtön rávágtam: Bohócnak felvesznek. Na nem sokat tévedtem, mert ő volt a zenekarvezető, és nyúlta a zenekari gázsit. Viszont, tényleg beutaztam Magyarországot (illetve a felét). Nyáron hazaérkeztem a Magyar Nemzeti Cirkusztól. Talán alig telt bele két hónap, már egy másik cirkusznál találtam magamat. Egy olasz cirkusznál. Itt durván tíz hónapot töltöttem, Dél-Európának körülbelül a felét jártam be. Ekkor az álmom teljesülni látszott. Azóta sem tudom eldönteni, hogy jó volt-e ez az időszak vagy sem. Tény, ami tény, elfeledni nem fogom egyiket sem... talán. A csavargásom mennyire volt rám jellemző a későbbiekben? Hát a nagy szerelmek mindig megváltoztatják az embert, kit kicsit, kit nagyon. Akit szerettem kivitt Németországba, hátha beválok ott is, de ismét előjött a tanulság, hogy a tehetség nem elég... Szó szót követett, szakítottunk, és a melót sem nekem találták ki, felvágós zenészek, akik lenézik a másikat, pedig rajtam is ugyan az a viselet van (szmoking). El sem hiszem, idegen ország, mit keresek én itt? Hazajöttünk, szakítottunk végleg. Múlt nincs jelen nélkül, férfi szerelem nélkül. Persze amikor magányos valaki, akkor semmi sem sikerül. Csak a telefon van (meg a telefonszámlák), ami nyári délután megcsörren. Közli a volt tanárom, hogy lenne egy melója a számomra. Na végre, csak csurran, csöppen valami nekem is. Ha már nincs kit szeretni, akkor legalább legyen hol elfeledni. Nagy nyugalommal kijelentettem, hogy akármilyen melód van, jöhet, mire a válasza a következő volt: itt van a közelben. Mikor is mindent megbeszéltünk, pénzt, szállást, étkezést, a szokásos ilyenkor felmerülő kérdéseket, azért én csak megkérdem, hogy hol van az itt a közelben? Sanghai volt a válasz. Hat hónap, előtte két hónap felkészülés. Az első Magyar étterem, zongoristájaként voltam jelen egész Ázsia területén, egy énekesnővel, akibe nem voltam szerelmes. Ezt lehet, hogy többen nem fogják elhinni de, hát ez van. Letelt az én kis időm Kínában, hazajöttem, majd újult erővel vetettem bele magam a magyar vendéglátásba. Csak sajna semmi nem jön össze elsőre, csak másodikra, vagy ha még mindig nem, akkor harmadikra. Egy bár, ahol mindenféle emberek megfordultak, itt nincs jobb szó. Váltónapon, egy szálloda bárjában, pénteken és szombaton Ráckevén. Ami jól megy, azt hagyni kell menni, és élni, hogy mindenkinek jó legyen. Csak hát... Ugye az a fránya hát... Felkértek abba az iskolába korrepetitornak, ahol én magam is tanultam. Persze hogy, elvállalom a dolgot. Az azóta eltelt pár évben, még egy hosszú utazás elé állított a sors. Leírhatatlanul szerelmes lettem. 2005-ben besétál egy lány, a korrepetációmra, hogy ő lenne az, aki teljesen beképzeltnek tart, meg egyébként is akkora az arcom, hogy alig fér el a zongora mögött. Egy csomó, hasonló jót mondott, már akkor, az első találkozásunkról, mikor egy kicsit megismertük egymást. Mindenesetre eléggé ironikus, mert azóta is Ő az igaz szerelmem, akivel túléltem már több krízist, egy japáni hat hónapos munkát, és még sok minden mást. Napjainkban ott zenélek, ahol lehetőséget adnak rá. Néha étteremben, egyedül, vagy rendezvényen, zenekarral. Ha hallani akarsz, a legegyszerűbb módja, ha letöltöd a demókat, amiket a kedvenc számaimból válogattam össze. 1978 májusában születtem Dunaújvárosban. Itt kezdődött zenei pályafutásom, a Móricz Zsigmond Ének-zenei Általános iskolában, ahol zongorázni kezdtem édesapám bíztatására. Igaz ide nem jártam túl sokat, mert az élet már akkor is furcsa dolgokra volt képes. A következő állomás az életemben Ráckeve, és az itteni zeneiskola, ahol viszont klarinétozni kezdtem el, mert nem volt zongorám és nem tudtam gyakorolni. 1996 szeptemberében ismerkedtem meg az OSZK-val. Esze Zsolt volt az első mesterem, akivel mind a mai napig tartom a kapcsolatot. 1998-ban a Magyar Nemzeti Cirkuszhoz kerültem, amivel bejártam fél Magyarországot, 1999-ben pedig egy olasz cirkusznál dolgoztam. Hazajöttem, folytattam zenei munkásságomat, és ismét beiratkozzam az OSZK-ba, Esze Jenőhöz. Beálltam életem első Jazz zenekarába, Szentendrére. Több-kevesebb sikerrel dolgoztunk, de sajnos érdeklődés hiányában abbahagytuk munkásságunkat. 2002-ben Kínában dolgoztam, azon belül Sanghaiban, az első Magyar étteremben zongoráztam. 2004-ben felkértek, hogy legyek tagja az OSZK tanári karának, amit természetesen elfogadtam, így korrepetitori minősségben munkába álltam az intézményben. 2006-ban Japánban voltam hat hónapot, közel Nagaszakihoz, a Holland Parkban. A park szállodáiban zongoráztam esténként.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2019. szeptember 22.