Őrvidék

Vissza

Weboldal: orvidek.atw.hu

Forrás:orvidek.atw.hu A zenekar tervbevétele 2006 nyarán jött szóba. A zenekar felállása az alapításkor: Sánta János – dobok, Mészáros Róbert – ének, Szabó Máté – basszusgitár, Varga Nándor – gitár. Azóta egy pár tagcsere történt. Nem sokkal az alapítás után elköszöntünk Mátétól, és egy-két hét múlva a zenekarhoz került Pozsonyi Dávid! Ekkor kerestük fel Bakos Zoltánt, kinek felajánlottuk, hogy ha van kedve nálunk zenélni akkor, szívesen látnánk a zenekarban. Amikor megtudta, hogy nemzeti rockzenét játszunk egyből rábólintott, hogy jön. Az első szárnypróbálgatások egy kis tanyán történtek. A zenei technikánk egyenlő volt a nullával, de minket ez nem érdekelt, mert szerettük, és szeretjük a zenélést. Szép lassan elkezdtünk számokat tanulni, és mikor összeállt a zenekar, akkor született meg az első igazi Őrvidék dal, minek a címe: Honfi, erős ifjak. A szöveget Sánta János írta. Ezt a számot körülbelül 20 perc alatt raktuk össze. Nem tartott sokáig a dal szerzése, de a próbák folyamán csiszolódott, és így a kedves közönség nagyon megszerette már, hála az Istennek! Az énekesünket (Robit) sajnos le kellett cserélnünk, de az okát inkább nem írom le! Ekkor került a mikrofonhoz Mirkovics Dávid. Utána tanulgattunk még számokat, feldolgozásokat csináltunk. Aztán 2007. február 10-én a zenekar története első koncertjét adta az Obsitos kocsmában Dusnokon. Az első koncerten ez volt a zenekar felállása: Mirkovics Dávid - ének, Sánta János - dobok, Varga Nándor - ritmusgitár, Bakos Zoltán - szólógitár, Pozsonyi Dávid - basszusgitár Majd innentől fogva gurult a szekér. Mindenki hozta a maga kis dalocskáját, meghallgattuk és megzenésítettük. Nem volt megállás. Majd erről a tanyáról költöznünk kellet, mert nem volt más választásunk. Innen az iskolánk egy régen használt tornatermében zenélgettünk. Egy kicsit feszéjezve éreztük magunkat, de ezt követően jött az isteni szikra, és Pozsonyi Dávid édesapjának a szülői házát kaptuk meg próbateremnek. A legszebb az egészben, hogy pont ott van az etnikum negyed. Aztán Mirkovics Dávidnak kénytelenek voltunk megmondani, hogy vele nem fog menni, mert a közönségtől a visszhang, hogy nem tetszik nekik a játéka. Így amíg nem találtunk új énekest, ideiglenesen Bakos Zoltán énekelt, és gitározott egyszerre. Hát telt múlt az idő és jöttek a fellépések és, hogy színes legyen az élet, Sánta János bizonyos okok miatt elköszönt az Őrvidék zenekartól. Nem sokáig maradtunk dobos nélkül, mert egy hétre rá jelentkezett nálunk Illés Ferenc. Majd amikor Cefo (Illés Ferenc) beszállt a zenekarba, akkor tért vissza Mészáros Róbert barátunk a mikrofonhoz. Ekkor már meghívásunk volt 3 fesztiválra, amire mindenképpen el szerettünk volna menni, így erre készültünk nagy erőkkel! Aztán Pozsonyi Dávidnak szülői parancsra ki kellett lépnie a zenekarból! Így Dáviddal együtt a próbateremnek is búcsút kellett mondanunk. Három héttel a három nagy koncert előtt, amire annyira próbáltunk, semmi se jöhetett volna jobban, mint az új basszer keresése! Aztán, hogy mégjobban megnyugodjunk, az énekesünk bejelentette, hogy kilép, mert úgy érzi, hogy neki nem volt elég ez a felkészülés! Szerencsére ismertünk Baján egy basszusgitárost, akit végül sikerült is elhívni a zenekarba, így 2007. július 14-től Gilián Pétert jegyeztünk a basszer poszton! Végül a három koncertből, csak Dunaújvárosban zenéltünk! Az újvárosi rossz szervezés miatt nem mentünk el Esztergomba, a bicsérdi Négy napos nemzeti rock fesztivált pedig a harmadik napra lefújták, a kevés közönség miatt! A zenekar akkor így állt fel: Gilián Péter: basszusgitár, Illés Ferenc: dobok, Varga Nándor: ritmusgitár, Bakos Zoltán: ének, szólógitár Mikor hazaértünk a bicsérdi fesztiválról, megkérdeztük Karaszi Gabriellát, hogy volna-e kedve szintetizátorozni a zenekarban, és ő rábólintott! Így már öten voltunk. Egy hónapig mentek a próbálgatások, készültünk, hogy augusztusban elkészítjük első lemezünket, de nem lett belőle semmi. Aztán jött a csapás: Bakos Zoltán szólógitáros énekesünk kilépett a zenekarból érthető dolgokra hivatkozva… Zoli énekes posztját vendégzenészként Kelcz Dávid vállalta, és 2007. szeptember 29-én csatlakozott hozzánk Bíró Attila gitárosként. Később Dávid kérésünkre beleegyezett, hogy marad a zenekarnál állandó énekesként. És it tartunk most! A jelenlegi felállás: Karaszi Gabriella - szintetizátor; Gilián Péter - basszusgitár; Illés Ferenc - dob; Varga Nándor - gitár; Bíró Attila - gitár; Kelcz Dávid - ének.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.