Ömböli Pál

Vissza

„A főiskolával komolyabb kapcsolatom tulajdonképpen a harmadik rostán volt. Addig egészen más szemmel néztem. Arra emlékszem, hogy mindent megtettem annak érdekében, hogy sikerüljön. A pályakezdés és az úgynevezett nagybetűs élet tulajdonképpen most kezdődik. A József Attila Színházba szerződtem, de mellette játszom a Madách Színházban is, most még egy szerepet a „CSAPATBAN”, de kaptam egy főszerepet az idei év nagy bemutatójában a „PRODUCEREKBEN” erről csak annyit egyelőre, hogy ilyen jó vígjátékot még soha nem olvastam. Szuper lesz.” Szerepek: Vonó Ignác, Légy jó mindhalálig!, Én és a kisöcsém, János vitéz, Hegedűs a háztetőn, Miss Saigon, 56 csepp vér, Démonológia (Vidám Színpad), Volt egyszer egy csapat

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2018. október 17.