Oláh Szabolcs Quartet

Vissza

Weboldal: www.szabolcsolah.hu/

Az Oláh Szabolcs Quartet 2002 óta változatlan felállásban működik, tagjai valamennyien a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakának hallgatói voltak. Megalakulásukhoz sajátos és egyedi ízlésviláguk azonossága vezetett, mely kompozícióikban és a zenekar megszólalásában is érezhető. Koncertrepertoárjuk mára kizárólag Oláh Szabolcs, Mester Dániel és Soós Márton szerzeményeiből áll. A Quartet tagjai pályájuk során együtt és külön-külön is számos szakmai elismerésben részesültek. 2004. novemberében a Belvárosi Lipót Napok keretében megrendezett jazz versenyen a zenekar első helyezést ért el. Oláh Szabolcs a 2000-ben megrendezett Ifjúsági Jazz Fesztiválon a legjobb szólista díját kapta, 2004-ben a II. Jazz Zeneszerző és Hangszerelő Verseny első helyezettje volt hangszerelés kategóriában, majd 2006-ban elnyerte a Lakatos Ablakos Dezső Jazz előadóművészeti ösztöndíjat. Mester Dániel 1991-ben egy országos klarinét verseny 1. díjasa volt. Soós Márton a már említett Ifjúsági Jazz Fesztiválon a legjobb hangszeres előadó különdíját kapta. Első albumuk "Inner Spring" címmel jelent meg a közelmúltban a Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával. Az együttes rendszeres fellépője hazai és külföldi fesztiváloknak, kluboknak, gyakori szereplője rádió és televízió műsoroknak.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 11.