Nyírség Táncegyüttes

Vissza

Weboldal: www.nyirsegtanc.hu/bemu.php

Ha Szabolcs-Szatmár-Bereg megye tánckultúrájáról esik szó, a legtöbb embernek a Nyírség Táncegyüttes jut először eszébe. Az együttes 1974. óta működik Nyíregyházán, legfőbb támogatója a városi önkormányzat. Az együttes repertoárja – az egész Kárpát-medence tánchagyományát felölelve – hiteles képet ad a magyarság népművészetéről, a magyarok és más népcsoportok táncos karakteréről. A hitelességet segíti az is, hogy a táncosok a különböző táncdialektusok anyanyelvi szintű elsajátítására, improvizációs készségük állandó fejlesztésére törekszenek, s nagy gondot fordítanak arra is, hogy az eredeti táncok eredeti népviseletekben jelenjenek meg a színpadon. Az „eredeti” táncok „egyszerű” színpadra állítása mellett az együttes alkotói újszerű komponálási formákkal is jelentkeznek. Repertoárjukban így megtalálhatók dramatikus, színházi jellegű produkciók, magyar népszokásokat feldolgozó koreográfiák valamint a régies tánckincset és zenét az újabb korszakok „modernebb” táncaival és zenéjével ötvöző alkotások. Az együttes kísérőzenekara a Szikes Zenekar, melynek tagjai magas színvonalon játsszák az autentikus magyar népzenét, s az együttes táncainak zenei anyagán kívül saját repertoárral is rendelkeznek. A Nyírség Táncegyüttes gyakori résztvevője különböző hazai és külföldi fesztiváloknak, versenyeknek: így pl. 1989-ben és 1993-ban is elnyerték az Országos Néptáncfesztivál Nagydíját és legfontosabb különdíjait, illetve 1988-ban és 1993-ban, valamint közönségszavazattal 1996-ban is megnyerték a Magyar Televízió „Ki mit tud?” vetélkedőjét. A fesztiválokon elért eredmények alapján a társulat többszörös nívódíjas, többszörösen Kiváló Együttes, melynek minősítése: Kiválóan Minősült Együttes. Jelenleg ez a Magyarországon elérhető legmagasabb fokozat. 2001-ben ismét megnyerték a Martin György Országos Néptáncfesztivált, 2003. októberében, pedig a Kállai-Kettős Néptáncfesztivált, amely az utóbbi években az ország egyik legjelentősebb versenyfesztiváljává nőtte ki magát! Külföldön Szlovákiában, Lengyelországban, Ukrajnában, Belgiumban, Olaszországban, Angliában, Hollandiában, Németországban, Franciaországban, Törökországban, Egyiptomban, Izraelben, Spanyolországban, Romániában, Görögországban, Thaiföldön, Mexikóban és Tunéziában is vendégszerepeltek már. Az együttes tagjai kétévente maguk is szerveznek nemzetközi fesztiválokat, amelyekre a világ minden részéből hívnak együtteseket. 2003. nyarán immár a IV. NYÍRSÉG NEMZETKÖZI NÉPTÁNCFESZTIVÁLT rendezték meg, amelyre Kanadából, Észak-Ciprusról, Belaruszból, Szlovéniából, Olaszországból és Görögországból érkeztek csoportok. Tagjaik között igen sokan szólistaként is bizonyították tehetségüket, s így Aranysarkantyús ill. Aranygyöngyös Táncos címmel rendelkeznek, néhányan pedig a Népművészet Ifjú Mestere kitüntetés tulajdonosai. Az együttes nagy gondot fordít az utánpótlás nevelésére is. Jelenleg két gyermekcsoport kapcsolódik közvetlenül a Nyírség Táncegyütteshez: a Babszem és a Margaréta. E két együttessel, s a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola csoportjaival együtt mintegy 500 gyermek és felnőtt táncos próbálja magába szívni a népi kultúra legszebb, legnemesebb hagyományait a gyökerektől egészen a „magas” művészetekig.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 5.