Negyvenkettő

Vissza

Weboldal: www.42.nbk.hu/biografia/index.html

A zenekar gyökerei a Plágium nevű formációban gyökereznek. Ennek az elődzenekarnak nincs pontos megalakulási dátuma, valamikor 1992 nyarán alapította három barát, akik a Gyermekvasútról ismerték egymást. A tagságot ekkor Nagy Balázs Krisztián, Pásztor András és Szonda Bálint alkotta. Ez a formáció '93-ban akusztikus gitárokkal rögzített négy dalt, 1995-ig pedig fellépett két házibulin. Az akkori felvételen szereplő számokból ma már egy sem hallható egészben, csak néhány sor idézi azokat az időket. Miközben múltak az évek Pásztor András felhagyott a zenéléssel. A csapat sorsa 1996-ban indult újra fejlődésnek, amikor Simon Bálint szájharmónikással újra próbálni kezdtek. Néhány közös zenélés után ő inkább átváltott a basszusgitárra, közben pedig folyamatosan keresték a megfelelő dobost. Macher László 1997 nyarán foglalta el helyét a dobok mögött, és ekkortól váltak igazi zenekarrá. Ez a már teljes együttes első koncertjét 1998. február 13-án a Józsefvárosi Klubban tartott II. Tojásrántotta Fesztiválon adta. '98 végén, rövid, de gyümölcsöző együttműködés, és nagyjából a második koncert után Macher Lászlót - a közben szimultán Műszaki Hibás - Lendvai Gábor váltotta fel. Ekkor még Nap volt a csapat neve, majd néhány rövid ideig tartó névváltozat után - Fedett Napozó, Másnap - 1999. július 3. óta a Negyvenkettő elnevezés alatt működik a zenekar. Az előbbi felállás 2000. december 8-án adta utolsó koncertjét, majd egy kissé elhúzódó tagkereséssel és próbábákkal teli időszak után 2001. december 7-én mutatkozott be az újabb csapat, melyben két poszton állt be változás. Szonda Bálint helyett Hámori András (ex-Műszaki Hiba) gitározott, a basszusgitárt pedig Mátrai József pengette. Néhány év folyamatos koncertezés után a zenekaroknál megszokott forgatókönyv szerint szép lassan ismét kicserélődött a tagság, majd ez a helyzet 2002-re odáig fajult, hogy egy nyári fesztivál után a csapat aludni tért, de csak kb. úgy, mint a kék norvég. A tagok ez után részben felhagytak a zenéléssel, részben pedig más együtteseknél (Boogie Mamma, Trafik) kerestek vigaszt. Aztán 2004-ben némi kényszerpihenő után újult erővel és néhány új taggal ismét elindultak a próbák, és a két gitár, basszusgitár, dob, ének felállás egy szaxofonnal is kiegészült.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.