Nagy Csaba

Vissza

1981. február 15-én születtem Budapesten. Tizenkét évesen kezdtem el zongorát tanulni. A gimnázium befejezése után működési engedélyt, később "A" kategóriás vizsgát tettem. Tanulmányaim nagy részét az OSZK stúdióban, a nemrégiben nyílt kőbányai zeneiskolában és magánórákon folytattam, jelenleg pedig az ELTE Bölcsészettudományi Zenei Tanszékén ének-zene tanár, karvezetés, szolfézstanár és zongoratanár szakon tanulok. Büszke vagyok tanáraimra, Esze Jenőre, fiára Esze Zsoltra, Blum Józsefre, Bisztricsány Lászlóra, Binder Károlyra. Nekik is köszönhetem, hogy körülbelül tizennégy éves korom óta fellépek szinte valamennyi hétvégén különféle minőségben. Bárzongoristaként, zenekarokkal, szólóban igazi szórakoztatóként. Külön ki szeretném emelni Ottrok Bélát és családját, akiktől a vendéglátós szakmát első kézből megtanulhattam és közben örökre szóló barátságot köthettem, amit ezúton is köszönök. A középiskola után egy számítástechnikai tanfolyamon vettem részt, ahol számítástechnikai-szoftverüzemeltetői minősítést szereztem. Később beiratkoztam egy magániskolába, ahol hangtechnikus/hangmester képzésben részesültem. Az itt megszerzett ismereteket a FIKSZ rádióban kamatoztathattam. Jelenleg vállalok esküvőket, bálokat, esteket, különböző kisegítéseket, helyettesítéseket, kíséret (énekest és/vagy hangszerest), háttérzenét, kisebb és közepes helyeken hangosítást vidéken és külföldön is. Vállalok továbbá különböző felkéréseket, szólóesteket, szolfézs-zeneelmélet, zongoraoktatást könnyű és komolyzenében egyaránt. Jelenleg is több tanítványom van.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. március 29.