Mystey

Vissza

A zenekar alapítás ötlete a Misel, és a Béla fejéből is kipattant, majd, mikor -sok év kihagyás után- újra találkoztak, öröm volt látni, hogy egyre gondolnak. A Mystery mégsem ebből nőtt ki. A Queen, Sparks, Kate Bush zenéjéből megszeretett hangzásvilág, egy este, fájó tökéletességgel szólalt meg váratlanul a rádióból. Tudod, amikor már rég megszületett a fejedben mit is szeretnél hallani a saját kezed közül kikerült CD-n. Amikor, egy önmagától beteljesült álom bekopogtat az ajtón. Meglepődve, lesújtva, s fölajzva ült Béla az ágyon, aztán tárcsázott, és megtudta, hogy akit hall, az egy holland előadó: Valentine. Nem sokkal ezután, már a külföldről beszerzett hanganyagon rágódtak mindketten, és próbálták ellesni, miként, és hogyan készült el az az anyag? És mérlegelték, hogy is juthatnának ők el ide. Négy év alatt érkeztek el arra a pontra, hogy megfelelő mennyiségű, és minőségű szerzemény állt a rendelkezésükre. Bele kellett tanulni a hangszerelés, és vokálszerkesztés mikéntjébe, és a végletekig le kellett ereszkedni a műfaj mélyére, hogy a rejtelmeket, és varázslatokat is magukkal tudják hozni. ____ A dalszövegek, épp úgy szólnak hétköznapi dolgokról, mint a bolygónk életéről. A külsőségekben, és hangzásban irányt mutató Valentine, és Valensia mégsem kíséri a lemezboltokig a hallgatót. Minden szerzeményben gondosan ügyeltek arra, hogy megszülethessen egy kis világ, hogy lehetősége legyen, egy egyéni hang kialakulásának, ami a magyarországi viszonyok között is megállja a helyét. ____ A következő fejezet az énekes keresésről szólt, hiszen a dalokat meg is kellett szólaltatni. Próbálkozás gyanánt, végigjárták az összes létező zene, -vagy zenével foglalkozó iskolát és teleírták a faliújságokat S.O.S. jelekkel ...---... Hosszas keresés után találtak Attilára, aki pár hónap múltán, már teljes jogú tagsággal rendelkezett a zenekarban. Így született meg a végeredmény, az a trió, akiket most Mysterynek hívunk. A zenében elsődleges az igényesség. Nem ellenpontozásként, vagy unikumként, egyszerűen természetes, hogy szólamok, és dallamok férnek meg egymás mellett különösebb gond nélkül. Mind a zene, mind a szövegek oldaláról megtalálható a monumentális, és az intim hangzás, kellemes perceket szerezve annak, aki érdeklődéssel végighallgatja. Nem újdonság ez, és nem korszakalkotó, de egy biztos: Magyarországon ilyen, még nem volt! Valensia, Gaia című albumában olvasható a következő mondat: "A zenészek hallgassák meg még egyszer!"

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 7.