Mystery Jack

Vissza

Susán Péter vagyok. 1984-ben születtem, a vízöntő jegyében. Kb. 13 éves koromban vettem meg az első bűvésztrükkömet egy vásárban. A bűvész egy kártyalap segítségével varázsolt pénzt. Nagyon tetszett ez a mutatvány, megvettem és gondoltam naivan, hogy hazamegyek, és sok-sok pénzt fogok varázsolni. Mikor elolvastam a leírást, kiderült, hogy az egész mutatvány csak egy egyszerű, kézügyességen alapuló trükk. És innentől nem volt megállás. Megvettem az első bűvészkönyvemet és újabbnál-újabb mutatványokat tanultam meg, és kápráztattam el lelkes közönségemet, a szüleimet és a barátokat. Később beiratkoztam egy tanárhoz, Sugár Péterhez, akinél komolyabb trükköket és a szakma alapjait sajátítottam el. A továbbfejlődésben Papp Péter ”trükkmester” segített, akitől főként színpadi mozgást és előadásmódot tanultam. Közben egyre többet léptem közönség elé és versenyekre jártam. Középiskolás éveim alatt gitározni tanultam és Földessi Margit színtanodájába jártam, színpadi beszéd és előadásmód fejlesztése céljából. Érettségi után újságírónak tanultam, amiből egy évet végeztem el, mert közben rájöttem, hogy a bűvészkedés sokkal közelebb áll hozzám. Ekkor kezdtem el hivatásszerűen bűvészkedni. Az egész nagyon hirtelen jött. Felkeresett a világ legkisebb hölgye, Tóth Judit "Miss Marliz", aki éppen egy társulatot szervezett. A cél az volt, hogy felléphessünk, a lehető legtöbb vidéki iskolában és művelődési házban. A tervet sikerült négy év alatt megvalósítani. Hetente négy-öt műsort tartottunk. Ez idő alatt, úgy érzem, sikerült megfelelő színpadi rutint szereznem. 2004-ben letettem a hivatásos bűvészvizsgát az Állami Artistaképző Intézetben. 2007 óta dolgozom együtt a Mosolygó Kórház Alapítvánnyal, akik által Budapest összes gyermekkórházában bűvészkedem, heti rendszerességgel. Célom, hogy a bűvészkedést sok tanulással a tökéletességig fejlesszem.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 4.