Must

Vissza

Weboldal: www.mustmust.hu/

Az együttest Kárpáti András (Kiskele), dobos kezdeményezte Köjökkel (gitár). "Kezdetben csak magunkat szórakoztattuk, csak hülyéskedtünk." Aztán jött Kisztner Norbert (Gyapjas) elõször mint énekes, késõbb mint gitáros. Köjök mámoros állapotban összetörte a gitárját, aminek hatására abbahagyta az együttesben való ténykedését. András és Norbi mellé Lovas Norbi csatlakozott, Ő lett az énekes. Sokáig halogattuk, hogy meghívjuk-e Tóth Szabolcsot (Totit) gitárosnak, végül mégis bevettük a bandába. Aztán erõsítõ gondok adódtak (próbahely mindig volt), nem tudtunk kierõsíteni 2 gitárt + 1 éneket. "Ekkor már elég komolyan zenélgettünk, jobbára feldolgozást játszottunk, pl: HétköznaPI CSAlódásokat." 1997.12.13-án Kárpáti-Tóth-Lovas trió megalapította a Red Partizans nevû együttest, melyben Kisztner Norbert már mincs benne, mert új együttest alapított Huszár Szabolccsal (aki egy darabig A Brigád énekese volt). "Ezután egy darabig hárman zenélgettünk, majd elkezdtünk saját számokat írogatni, mint például: Nincs jövõd, Irány a kocsma." Lovas is gitározni szeretett volna, de hosszas gyõzködés után rábeszéltük, hogy basszusgitározzon inkább, mert reménykedtünk, hogy visszajön a Gyapjas. Veszekedések miatt Toti kis idõre távozott az együttesbõl. Az ezt követő években koncerteztek, albumot készítettek, teszik a dolgukat…

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 11.