Mujahid Zoli

Vissza Műsorszervezés
Rácz Erika 30/9412-610

Mujahid Zoltán a nevem, és 1979. augusztus 8-án, Pakisztánban születtem. Édesapám pakisztáni származású volt, édesanyám magyar. A zene mindig is életem egyik legfontosabb része volt, és már ötéves koromban elkezdtem indiai zenét tanulni szülővárosomban, Karacsiban, pár évvel később pedig már eredményes helyezéseket értem el az ottani tehetségkutató versenyeken. Tizenegy éves koromban édesanyámmal, két öcsémmel és a húgommal Budapestre költöztünk. A hatalmas változás eleinte sok gondot okozott; meg kellett szokni az új klímát, az egészen más kultúrát, és persze meg kellett tanulnom magyarul, de szerencsére hamar sikerült beilleszkednem. Zenei általános iskolát végeztem, mellette pedig komolyzenei zongorát tanultam a Weiner Leo Zeneiskolában. Később a dzsesszzongorával is megismerkedtem. Tizenöt éves koromban az iskolám megalapított egy musicalstúdiót, amelyben főszerepet játszottam, előadásaink pedig mindig nagy sikert arattak. Tizenhét évesen kezdtem komolyabban foglalkozni a dzsesszénekkel Kósa Zsuzsa tanárnőnél. Érettségi után felvételt nyertem a Dr. Lauschmann Gyula Zeneművészeti Jazz Konzervatóriumba, amit 2003-ban fejeztem be. Közben folyamatosan próbálkoztam bejutni a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-ének szakára, és negyedik próbálkozásra felvettek, amivel egy régi nagy álmom teljesült. Éppen elsőéves voltam, amikor 2003 őszén a TV2 megrendezte az első Megasztár versenyt. Barátaim unszolására beneveztem, és mire felocsúdtam, az egyik saját szerzeményemmel, a Mondd, mennyit ér című dalommal máris a döntőben találtam magam. És innentől teljesen felfordult az életem, hirtelen tévéműsorokban és az újság címlapjain találtam magamat, az emberek mindenhol felismertek, autogramot kértek. A verseny után, 2004 tavaszától egy óriási koncertturnéra mentünk a megasztáros csapattal, ahol rengeteg szeretetet, biztatást, és erőt kaptam a közönségtől. Talán ez az, ami a legjobban ösztönzött, hogy megszülethessen életem első nagylemeze. 2005 februárjában rám talált az a menedzsment, amely szabad teret adott, és elkészülhetett egy olyan anyag, ami a sok-sok saját szerzeménnyel igazán rólam szól.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 5.