Mortal Enemy

Vissza

Az egész Mortal Enemy történet valamikor 2005 áprilisában kezdődött el,amikor is három srác (Czékmán Zoltán-dob,Harsádi Gábor-basszusgitár,Tiber Márk-szólógitár) elkezdett próbálni egy fehérvári garázsban. Az egy évfolyamon lévő társaság itt kezdte írni az első dalait és itt kezdték el tanulgatni az első feldolgozás számokat.A zene amolyan HC-punk keveréknek sorolható,de a cél inkább a metalosabb-trashesebb vonal volt. A sok próbálásnak és gyakorlásnak köszönhetően gyorsan összeszokott a banda és viszonylag gyorsan elkészültek a számok + feldolgozások (Sepultura,Machine Head,Akela). Ennek köszönhetően hamar megmutathatták a fiúk,mire is képesek.A kevésbé jól megírt számok ellenére a bandának több lehetősége is akadt, hogy bizonyítson, de ezeket nem nevezhetnénk igazi sikereknek. A nyár vége egy nagy változást hozott ami tagcserékben és stílus változásban nyilvánult meg. Tehát a zenekar 2005 szeptemberét számítja a megalakulás hónapjának.Tiber Márk bizonyos okok miatt elhagyta a zenekart és 1 új gitáros lépett a zenekarba Bizderi András(Bandi) személyében,majd pár nappal később új tag, Lucsányi Milán csatlakozott a többiekhez aki elsősorban másodgitár szerepet kapott volna,de mivel egy énekesre is nagy szükség volt így a mikrofon került a kezébe. Az új tagok gyorsan betanulták a régi szerzeményeket és feldolgozásokat így október elején már fel is léphetett(Pákozd-Stigma/Greed/Flammable/ME/D.O./The Cartoons). Utólag ne elemezzük milyen szintet képviselve és milyen eredménnyel :D. Maradjunk annyiban hogy szok bíztatást kapott a zenekar :).Nagy lendületet kapva, sok gyakorlással és rengeteg családi és baráti segítséggel a banda folyamatos fejlődésnek indult.Még 1 fellépés Dunaújvárosban(108),a Bloody Satisfactionnek köszönhetően és a csapat eléri végleges formáját. A másik gitáros szerepébe Juhász József (HoZé) aki hamar beilleszkedik és így egy vastagabb hangzás alakul ki. Tehát 2005 decemberére minden tag a helyén van amely fontos hiszen a zenekar alapját a barátság jelenti és hogy együtt tanuljunk meg zenélni. Kemény és örömteli munka folyik rengeteg gyakorlással és mindenki élvezi a zenélést. Az évfordulót a Székesfehérvári Base-ben(jelenleg FEZEN Klub) ünnepli a csapat az eddigi legeredményesebb koncerttel és az első elismerésekkel fűszerezve... 2006 Az első hónapokban jellemző, hogy kialakul milyen stílus felé mozdul a zene. Sok minden ötvöződik a dalokba,de a fejekben már körvonalazódni látszódik a death metal irányvonal. A dalok állandóan változnak és persze cserélődnek.A második sikert a Fejér Megyei Diáknapokon kaptuk,arany fokozatot kapva itt több másik zenekarral eggyütt,ahol a Hajnal cimű szám volt hallható ami hallható a demón is. Tulajdonképpen ez az első kedvenc,ami nem morzsolódott le pár hónap után a dallistáról :). Koncertek Székesfehérváron,Dunaújvárosban és közben rengeteg gyakorlás és munka. Nyáron érkezett meg az első lehetőség a tagok számára: Fellépési lehetőség a Fehérvári Zenei Napokon (FEZEN) a Káosz sátor tehetségkutató délutánján. Két saját szám: Hajnal & 21_43 és egy feldolgozás Amon Amarth - Death In Fire.A dobogóra sajnos nem sikerült feljutni,de a közönséget és a zsűrit meggyőzték a jó hangulatú fellépéssel,aminek köszönhetően közönség díjat kaptak. Ez fellépést jelentett a Fezen klubban a Káosz fesztiválon(október 22). Innentől veszik komolyan/komolyabban az eggyüttest. A FEZEN klubban egy jó buli,fantasztikus közönséggel. A dalok íródnak tovább és készül a zenekar az első demóra ami rövidesen elkészül (2007 január-február) Az ősz folyamán próbahely váltás >FEZEN klubban tevékenykednek,sokkal jobb felszerelések mellett. Közben még 1 fellépés Veszprémben a Padláson és 1 új feldolgozás All Shall Perish-től a Laid To Rest.Folyamatosan íródnak a számok,gyakorlás és munka jellemezi ezt az időszakot,sokkal jobban átgondolt témákkal és a jobb felszerelésnek köszönhetően könnyebben folyó munka. 2007 Január-Február: Demofelvétel Tanárki József(Stigma) segítségével (rövidesen letölthető) Elméletileg 1 fellépés Siófokon az Art-ban Stigmával és a Depths of Desecrationnel,majd Áprilisban buli a Fezen kbubban..A történet folytatódik...

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 7.