Monarchia

Vissza

Weboldal: monarchia.extra.hu/

Egy román gyártmányú akusztikus gitárral kezdődött, 1999-ben... Botinak vette a nagymamája, hogy a srác a templom zenekarában játsszon. A 14 éves kölyöknek annyira megtetszett a hangszer, hogy nemsokára kikunyerált magának egy elektromos gityót és egy kombót. A 2000-es hatvani rock expón a Fóbia tagjaként lépett színpadra, de már egy saját banda alapításának az ötlete forgott a fejében. Testvére, Örsi – akiről kiderült, hogy szintén kedvet érez a muzsikához – basszusgitárt ragadott, s Kállay Gabi dobossal kiegészülve megalakult a Harmadik Út. Első bulijukat 2000 december 29-én a boldogi Liget presszóban tartották. Nemsokára csatlakozott hozzájuk Huczka Zsolti énekes, készítettek 18 saját számot, s hamar népszerűek lettek a környéken. Boti beiratkozott Szekeres Tamás gitáriskolájába, amit négy évig látogatott, majd sikerrel elvégzett. A Harmadik Út feloszlása után egy évvel, 2003-ban létrejött az első Monarchia. Boti és Örsi mögé Medveczki Norbi ült a dobokhoz, Németh Gábor pedig énekelt. A felállás kérészéletűnek bizonyult, mivel Németh Gabi és egy ismeretlen gitáros, aki az utolsó bulira bekönyörögte magát a zenekarba, lelépett. Szakmailag jól járt a banda: létrejött a ma is ismert felfogásban működő Monarchia. Boti ezzel párhuzamosan egy évig játszott a budapesti Kraftban, amely a Depresszió előzenekaraként részt vett annak országos turnéján. 2004 végén Norbi egy időre kiszállt, helyére Garamszegi Joci (Joey) került, akivel Boti korábban a Fóbiában is nyomult. E felállásban készítették az együttes első, Enter címu albumát. Közben Boti és Joey meghívást kapott a Re-Tech elnevezésű zenekarba, amit az ex-V-Teches Szamóca hozott létre Zsenyával. Jelenleg ez az elsődleges számukra, így a Monarchia összetétele képlékennyé vált. Norbi visszatért a dobokhoz, Péter Zsolti (Pötör) gitározik, a zenekaralapító Botira pedig mint tiszteletbeli tagra és segéderőre támaszkodhatnak.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 13.