Mizar zenekar

Vissza

A Mizar zenekart 2002. év elején alapítottuk meg (Sárközy Fanni - billentyűs hangszerek, ének, szerző; Schneider Péter - gitár, szájharmonika, szerző, szövegíró; Pusztai Gábor - dobok, ütőhangszerek), olyan zenésztársak bevonásával, akik szívesen kísérleteztek a jazz zene mainstream vonulatától eltérő, klasszikus zenei és populáris dallamvilágú, sok esetben népzenei elemeket ötvöző, de továbbra is jazz alapokon nyugvó irányzat kialakításával. Működésünk elmúlt öt évében közreműködőink voltak: Kovács Tamás „Tobzy” - ütőhangszerek (TNT, Folkestra, Szekeres Adrienn zenekara), Jász András - szaxofon (Budapest Jazz Orchestra), Váczi Dániel - szaxofon (Váczi Dániel Trió), Szabó Mátyás - ütőhangszerek, Baranyi Gergő - basszusgitár (NOX), és mások. 2007. óta Gáspár Gyula (basszusgitár) működik közre élő fellépéseinken és hangfelvételeinken. Zenei kísérletezésünk már 2002 nyarán bizonyította létjogosultságát, hiszen néhány hónappal megalakulásunkat követően második helyezést értünk el az LGT Danász elnevezésű országos tehetségkutató versenyen, melynek döntője 2002. június 1.-én a Hajógyári Szigeten, az LGT Fesztivál keretében zajlott. Az ezt követő években további hat zenei versenyen indultunk, melyeken mintegy tizenhat díjat ítélt nekünk a zsűri (többek közt: Berki Tamás, Juhász Gábor, Fekete Kovács Kornél, Friedrich Károly, László Attila, Gerendás Péter, Szigeti Péter, Pierrot, Binder Károly, Winand Gábor, Laczó Zoltán Vince, stb…), és a közönség.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 11.