Metatron

Vissza

Weboldal: www.metatronweb.uw.hu/

A zenekar 2003 nyarán tartotta első próbáját. A próbán jelen volt Holhós Nándi (szólógitár), Oláh Zoltán (ritmusgitár), Tóth Tamás (dob), Kiss Gyula (ének\ ordítás) és Balogh Viktor (ritmusgitár), aki még az első hónapokban ott hagyta a bandát. A srácok már javában készítették saját nótáikat, mikor észbe kaptak, hogy nincs még zenekar név. Hosszas tanakodás és még több hülyéskedés után érte őket a megvilágosodás! Zolinak jutott eszébe a Metatron név és elmagyarázta, hogy Metatron az az angyal, aki közvetíti Isten parancsait. Hát így lett meg a banda neve… A 2003-as év mindössze a munkálatokkal és tervezgetéssel telt el. Ebben és a következő évben íródtak meg az Érzés, Kárhozat, Félelem, Válasz és az Álomvilág című nóták. 2004 augusztusában rögzítették az öt saját nótát, ezért köszönet Baka Zoltán hangmérnök úrnak! A demó az Álomvilág nevet kapta. 2004. 08. 13.-án (pénteken) a berettyóújfalui Kulacsban volt az első koncert, ahol számos jó zenekarral együtt léptek fel a srácok (Karantén, Harlekin, Raventor, Pluto, Loserkids). A koncert igazán jól sikerült, volt pogo, ordítozás, bulizás. Sajnos 2004-re több buli nem jött össze egyeztetési és technikai okok miatt. A próbák száma is csökken mivel Nándi és Gyula az érettségire koncentrált (sikerült nekik). 2005-ös nyár új erőt adva a srácoknak igencsak jól indult, íródott még két új nóta Szabadság illetve Testem az úr címmel. Majd július 22-én Földesen lépett fel a banda kisebb-nagyobb sikerrel. A földesi Battery zenekar volt a házigazda. Eljött az ősz… és ekkor kaptak egy újabb koncert meghívást a srácok. A Kistérségi Ifjúsági Kavalkád adta az újabb lehetőséget a bandának. A koncert sorozat a berettyóújfalui Nadányi Zoltán Művelődési Központban került megrendezésre. Hat fellépő volt: Metatron, Inferno, Gikszer, Abiocore, Pluto, Free Fall. A banda nagy sikert könyvelhetett el, igen sokan voltak rájuk kíváncsiak. Még Metatron-os zászló is készült, a „rajongók”(Labi, Gabbessz, Attis és Rita) jóvoltából. A koncertet Tóth Sándor (Tomi édesapja) kamerával rögzítette. 2005. november 16.-án a srácok a lovardában léptek fel. Sajnos a lovardások lecsapták a banda idejét, így hát az egy órásra tervezett koncert 35-40 perces lett. A buli aránylag jól sikerült, csak kevés volt az ember. Novemberben megtörtént a csoda, a zenekar Bogár Gergely basszusgitárossal bővült ki, így most már teljes erővel tudnak dolgozni…

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 16.