Magyar Lovas Kör

Vissza

Weboldal: www.magyarlovaskor.hu/

A Magyar Lovas Kör 1988-ban a Magyar Lovas Szövetség tagszervezeteként, de önálló társadalmi szervezetként alakult meg azzal a céllal, hogy a magánlótartókat, tenyésztőket, lovassport-kedvelőket, szabadidő lovasokat, valamint a lovas és kézműves hagyományőrzőket egységbe tömörítse. Jelenleg regisztrált tagjaink létszáma közel száz fő, akik az ország különböző tájegységein élnek és tevékenykednek. Sorainkban számos nagy múltú lovas szakember adja önzetlen munkáját céljaink megvalósításáért. Fogathajtó, túra lovas, lovas hagyományőrző és kézműves szakágat működtetünk. A magyar lovas élet számára kívánunk olyan gondolkodni és fejlődni vágyó lovasokat adni, akik képzettségükkel, kulturáltságukkal körünk hírnevét gazdagítják, és egyúttal megteremtik maguk számára az életminőségüket. A már említett lovassport szakágakban folyamatosan rendezünk kezdő lovasainknak felmérő versenyeket, hogy minél gazdagabb utánpótlást adjunk a minőségi sportnak. Az elmúlt két esztendőben a legdinamikusabb fejődést póni fogathajtóink érték el. A Magyar Lovas Kör Kézműves Szakága 2000-ben alakult meg Mátray Magdolna vezetésével. Tagjai közül a mesterlevél megszerzése mellett többen dicsekedhetnek a „Népművészet Ifjú Mestere” és a „Gránátalma-díj” minősítéssel is. Szakágukról könyveket, albumokat jelentettek meg, állandó vagy alkalmankénti foglalkozásokat vezetnek. Munkáikból számos múzeum, kiállító terem és emlékhely rendezett bemutatót. A közelmúltban készített maradandó alkotásként tartható számon fazekasunk Szücsné Szabó Kata Tarjánban felállított stációi a kálvária dombon és Kevi Farkas Zsolt ötvös mesterünk díszveretei, amelyeket a Magyar Köztársaság Lovas Díszegysége visel. Szíjgyártó nyergesmestereink, pedig meghívott kiállítói voltak a Néprajzi Múzeumban tartott nemzetközi Nyereg Kiállításnak, amely a nyereg múltját és jövőjét mutatta be.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 11.