LNT-TEK

Vissza

Weboldal: lnt-tek.atw.hu/

A zenekart Kereszti Csaba hozta létre, 2002-ben. Ekkor az LNT-TEK sound eroteljes heavymetal volt, s a jövés menés igen jellemzo volt ekkor. A sok-sok zenész közül, akik valaha játszottak az együttesben, talán Varga Attila volt a legkarakteresebb. Úgy dobolt, mint John "Bonzo" Bonham, és ugyanolyan show-man is volt. Pongó László 2003-ban csatlakozott az együtteshez, s szeretett Jimmy Page-s villámgyors virga gitárszólókat szerkeszteni, s az ilyen stílusú "hang- ámokfutásaival", nagyon jól ráhangolódott Varga Attila félelmetesen eroteljes dobolására, s ily módon egy Led Zeppelines hangzást értek el. A Zeppelin feeling mindig ott volt a levegoben, s az alkohol is igen gyorsan fogyott ebben az idoszakban. Az énekes Haller Péter volt, s alternatív stílusával, különc megjelenésével igen karakteres LNT-TEK figura lett. Sajnos a jövés-menés mindig nagyon jellemzo volt, s ha elment egy ember a bandából, az olyan volt, mint ha kiszaggattak volna egy fontos szervet a szervezetbol. A próbák Kobányán voltak, Budapest egyik legveszélyesebb kerületében, s ily módon, Laci gitárját ellopták a gengszterek, egy fekete napon. Ekkor a depresszió elhatalmasodott, s a zenekar feloszlott egy idore. Kereszti Csaba és Pongó László összefogtak, s létrehoztak egy hippi-zenekart, s lázadtak a gonosz, érzéketlen világ ellen. Létrehozták A Szeretet Fiai duót. A szeretet fiai (2004-2005) Kereszti Csaba: gitár Pongó László: szóló gitár A Szeretet Fiai nem csak egy zenei formáció volt, hanem egy 21. századi szeretet-fórum is. Programokat hirdettek, fórumot alapítottak, s létre akartak hozni egy Szeretet Forradalmat. Önzetlenül, non-profit jelleggel ügyködtek, s teljes erovel egy jobb világ létrehozásával foglalkoztak. Kinyitották a kapukat, s kinyújtották a kezüket a nagy világ felé. Segíteni akartak a beteg világon. Elso nagyobb actionuk 2004 december elején volt. Bereklámozták a dolgot, s ezerrel hívták meg az embereket a Szeretet Actionukra, amelyet Monoron tartottak a Muvelodési Házban. Kereszti Csaba buvész-mutatványokat mutatott, Szabó Ferenc költo néhány versét mutatta meg a rajongóknak, s az action végén Csabi és Laci egy akusztikus hangvételu Szeretet Koncertet tartottak. A korrektségrol, a békérol, a szerelemrol és a Szeretetrol énekeltek. A második actionukat december végén tartották egy tizenharmadik kerületi iskolában, s e actionnal Juhász Gyulát reklámozták. A Budapest címu versét adták elo zenés formában. Elotte Kereszti Csaba buvész- mutatványokat tartott. A harmadik action volt a legjellegzetesebb Szeretet-Performance. 2005 áprilisában, Szilasligeten a Kék-Parkban tartottak koncertet. A zenészek egy személygépkocsival érkeztek a helyszínre, s az autó köré csoportosultak a rajongók. A koncert nagyon komoly témákkal foglalkozott, s zeneileg alternatív feelinget hoztak létre. A koncert további jellegzetessége még, hogy csokikat osztogattak a rajongóknak. Az ido múlásával, Csabinak besurusödött az élete, Laci pedig becsajozott, (ezután egy ideig sorozatosan szerelmi botrányai voltak), s így egy idore megállt a szekér az úton. 2005 augusztusában szervezodtek újjá, s akusztikus hangvételbol elektromosba mentek át, s nevüket megint LNT-TEK-re változtatták. A mondanivaló, a Szeretet-Fórum megmaradt, csak a zenei-stílus változott. LNT-TEK (2005-...) Kereszti Csaba: gitár Pongó László: gitár, ének Szabó Pál : dobok A stílus elektromos lett, s teljesen vegyes lett. Zenei palettájukon a Rock and Roll-tól a Punk-ig nagyon sok minden megtalálható. A Szeretet-Fórum megmaradt, s örökkön örökké élni fog. Az ajtók mindig nyitva állnak. A próbákat is nyitott kapuk jellemzik. Bárki jöhet az LNT- TEK próbákra. A koncertek 2006-ban áprilisában indulnak be, s a mondanivaló a korrektség, a béke, a szerelem és a Szeretet. Az LNT-TEK név története: Az LNT-TEK nevet Kereszti Csaba alkotta meg, s a név mondanivalója az, hogy teljesen ellentétes típusú emberek is tudnak békében, szeretetben élni egymással, s erre a bizonyíték a banda is, mert tagjai teljesen különbözo karakterek. Az LNT-TEK eszmerendszere sok dologban azonos a yin és yang tanaival. 2006.05.27-én koncertet adtunk ismeroseink részére. Igen nagy számban jöttek az érdeklodok. Alig fértek be a helységbe. A koncertet Kereszti Csaba kártyatrükkjével és lufihajtogatásával tette látványosabbá. A közönség nagyon jól szórakozott. A koncert után garden party-ra invitálták a vendégeket és a kaja után karaioke parti indúlt ami szintén nagy sikert aratott. Az aláfesto zenét az LNT-TEK játszotta. 2006.08.26-án a banda megismételte ezt a koncertet hiszen nagy volt azérdeklodés iránta. A koncertet most már rendes hangvételben és nem aukusztikus formában adták elo. A musort Kereszti Csaba zsömlés trükkje zárta, ami után ismét a garden party következett. A tagok és a rajongok is egy élménnyel letteg gazdagabbak. 2006.09.19-én egy politikai rendezvényen hatalmas tömeg elott aratott a zenekar sikert.Ezek után eldöntötték, hogy keresik az újabb és újabb fellépési lehetoségeket, hogy minél többet lássa oket a közönség. 2007-ben a zenekar kicsit módosúlt. Csaba kezébe vett egy basszusgitárt és ő lett a basszeres, Laci szólógitár és ének, majd Pali maradt a doboknál. A zenét egy kicsit átformálták a klasszikus 3-as felállásra.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 13.