Live Mirror

Vissza

A Live Mirror 1992 óta létezik, alkot. Magunk mögött tudunk öt demót és egy lemezkiadási tárgyalást az angliai Real World Records-al, ami 2002-ben a zenekar akkori énekesének halála miatt maradt félbe. A Live Mirror dalainak mondanivalója tömören összegezve az életről szól. Az életünkről, az álmainkról, a fájdalmainkról, félelmeinkről, arról, ami boldoggá tesz minket, és egy leírhatatlan energiáról, amit érzünk, és amit a csapat szeretne átadni a rajongóiknak is. Egy része az élet szépségéről szól. Arról, hogy nekünk mi ad erőt mindennapi problémáink legyőzéséhez, egyfajta útmutató. Sok esetben kritikák olyan élethelyzetekről, eseményekről, melyek mindannyiunk életét befolyásolják. Úgy gondoljuk, hogy akit megszólít a zene, az beleolvas a szövegébe, és talán elgondolkodik a tartalmán is. Ezért akarunk felelősségteljes szövegeket énekelni. Szerintünk értelmesebb a drognak, alkoholnak és a dohányzásnak a károsságáról szólni, mint az ellenkezőjéről, ahogy ezt sokan mások (gondolván, hogy ez divatos) teszik. Persze, ide tartozik az erőszak, a gyűlölet is, valamint a faji, nemzetiségi, hovatartozási különbségek. Erről sosem lehet elég sokat beszélni, és főleg tenni ez ellen. Szeretnék elérni, hogy ez másokat is inspiráljon, hogy egy kicsit kifinomultabb, értelemben teljesebb kultúrát alkossunk. A Live Mirror dalszövegei angolul szólnak. Ezt igyekezünk ellensúlyozni azzal, hogy a dalokat felkonferáljuk, ahol is részben a dalok tartalmáról van szó. Viszont koncertezünk a határon túl is, ezért praktikusabb angolul énekelni, hogy mindenhol értsék a mondanivalónkat. A jelen szerint egy teljesen új emberekből álló zenekar jött össze ? a régi filozófiára ? progresszív elemekkel gazdagított pop-rockzenét játszani, tartalmas mondanivalóval. Egy gyors demó, fesztiválok, önálló koncertek és néhány tehetségkutató egy második, egy harmadik helyezéssel, és minden esetben döntőbe jutással (AzFest, Emergenza, Tiszakécskei PopRock maraton, Felvidéki SZMAZE tehetségkutató, Tatai Rockzenei Tehetségkutató Fesztivál) után eldőlt, hogy a közönségnél a zenénknek, és magának a zenekarnak is sikere van.

Vissza
Új produkció felvétele az adatbázisba.

Jelentkezem
Készítette: around.hu
2024. október 13.